2010. augusztus 16., hétfő

Málnás túróval töltött zsemle.




Volt itthon pár darab szikkadt zsemle, és nem szerettem volna ha rám szárad, így gondoltam megtöltöm túróval. Sokszor készítettem már így zsemlét, akár csak kis nassolni valónak, de egy kiadósabb leves mellé is kitűnő második fogásként feltálalni. Mivel a málnabokrok rendületlenül ontják a termést,(amit persze én nem bánok) így most azt is kevertem a túrós töltelékbe. Nagyon finom lett ezzel a málnás ízesítéssel. Gyorsan elkészíthető és így a megmaradt zsemlék sem vesznek kárba.






 Hozzávalók:

4 db zsemle
25 dkg túró
2 db tojás
reszelt citromhéj
porcukor
2 cs vaníliás cukor
tej
málna

A zsemlék tetejét levágni, majd a belsejüket kicsipkedni, és félretenni.
A túrót jól összekeverni az ízlés szerinti mennyiségű porcukorral, vaníliás cukorral, reszelt citromhéjjal, a két tojássárgájával, és a kicsipkedett zsemlével.
Majd óvatosan hozzákeverni a málnaszemeket is.
A tejet meglangyosítani, majd beleforgatni a zsemléket, de nem szabad hogy nagyon elázzanak.
Egy sütőpapírral bélelt tepsibe egymásmellé helyezni őket, majd a belsejükbe tölteni a túrós-málnás krémet.
A levágott tetőket szintén kicsit tejbe mártani, majd rátenni a tetejére.

A tojások fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verni, majd minden zsemle tetejére habkoronát kanalazni.
Előmelegített sütőben, nagyobb hőmérsékleten szép pirosra sütni. (én légkeverésnél 180 fokon sütöttem)

Tálaláskor a tetejét porcukorral megszórni.

16 megjegyzés:

  1. Már száz éve tervezem a túrós zsemlét, mert nagyon szeretem és rég készítettem. De ez a málnás változat csúcs lehet, nagyon guszta

    VálaszTörlés
  2. Nyammm...ez nyálcsorgatóan jól néz ki. Honnan van neked ennyi málnád? o__O

    VálaszTörlés
  3. Szóval a lenti csirke után ez is jöhetne, nem tiltakoznék!:-)) Nagyon jól néz ki mindegyik!:-))Hihetetlen energiád van, tényleg menüztethetnél, kiszállítással persze!:-))A sok málnáért meg egy írigy smiley:-))

    VálaszTörlés
  4. Bianka!
    Régebben én is sokszor készítettem, aztán valahogy elmaradt, de most a zsemlék újra eszembe juttatták. A málnával nagyon finom lett, legközelebb más gyümölccsel is kipróbálom.:)

    VálaszTörlés
  5. Araniel!
    Köszönöm!!Folyton termő málnatöveim vannak, és idén valahogy még sokkal többet terem mint eddig valaha is. Rengeteg zöld van még rajta, így szerintem a fagyasztóba is kerül, mert kezdek kifogyni a málnás receptekből.:))

    VálaszTörlés
  6. Andi/cuki!
    Köszönöm!! A csirkét feltétlen süssed meg, isteni finom lett. Tudod a főzés az életem, ha rajtam múlna éjjel-nappal a konyhába lennék. Képzeld nagy szerencsém van a szomszédba fiatalok költöztek és most őket traktálom szinte naponta, és olyan hálásak csak eszik, és eszik, na meg dicsérik is.(igaz lehet csak jóindulatból):)))

    VálaszTörlés
  7. Most nagyon nagyon szeretnék megenni ebből egyet :)

    VálaszTörlés
  8. Livi!
    Ilyen későn???:)))) Oké már küldöm is neked, nyissad az ablakot.:)

    VálaszTörlés
  9. Jájjjjjjjjjjj...Ez brutálisan finom!! Alapból is az, de málnával?? Kínzol!!!
    Tutira meghíznék, nem is kicsit, ha a közeledben laknék, mert csak kikuncsorognék mindig párat :)))
    Az ötlet meg fenomenális!!

    VálaszTörlés
  10. Finom lehetett :). Ennék belőle szívesen :)

    VálaszTörlés
  11. De jó neked, a mi málanabokraink már rég leértek :( Idén valahogy kevesebb lett :(

    VálaszTörlés
  12. Gizike,Te mindig megtudsz lepni!!!!!puszi!!!

    VálaszTörlés
  13. trinity!
    Köszönöm!!Isteni finom volt, szívesen küldtem volna neked is. Én örülnék ha a közelembe laknál, legalább lenni kivel megetetni finomságokat, mert apa már kezd tiltakozni, fél hogy elhízik.:))

    VálaszTörlés
  14. Ami!
    Nagyon fincsi volt, neked is jutott volna.:)

    VálaszTörlés
  15. Araniel!
    Máskor is termett a málna egész nyáron, de idén még sokkal bőségesebben. Már a fagyasztóba pakolom a felesleget,mert azért nem ehetünk öröké málnásat.:))

    VálaszTörlés
  16. Melli!
    Tudod ötletben nincs nálam hiány.:)))) puszi

    VálaszTörlés