2010. augusztus 5., csütörtök

Málnás pie (torta).




Málnaszedés közben (VIKI rád gondoltam) azon törtem a fejem mit is süssek belőle. Aztán megszületett az ötlet, igaz nem voltam benne biztos hogy tökéletes lesz, de tévedtem. Citromos piet (citromos tortát), már többször sütöttem, most annak az alapján készült ez a málnás változat. A citrom helyett most málna került bele, de mivel nem édesítettem túl, így szintén kicsit savanykásabb volt az ízhatás. Nekünk nagyon ízlett, bátran merem ajánlani kipróbálásra.








Tészta:


20 dk liszt
10 dk margarin
5 dk kristálycukor
1 db tojás
csipet só


Egy tálba tenni a lisztet egy csipet sót és a hideg margarint, majd gyors mozdulatokkal összemorzsolni. Ezután hozzáadni a cukrot és a tojást, majd szintén gyors mozdulatokkal összegyúrni.
Kiteríteni egy nagyobb darab folpac fóliát és ráhelyezni a tésztát, majd egy másik fóliával lefedni.
Így nyújtani megfelelő méretűre. Végül a felső fóliát levenni róla és egy margarinnal enyhén kikent piteformába helyezni, úgy hogy a szélét is befedje a tészta. (én 26 cm-es formába tettem)
Kb. 15 percre hűtőbe tenni pihentetni, majd a hűtőből kivéve villával jól megböködni az alját és egy sütőpapírt tenni rá, majd feltölteni nehezékkel hogy sütés közben ne púposodjon fel. (én mindig rizst teszek bele, melyet többször feltudok használni ilyen fajta sütésnél)
Előmelegített sütőben, közepes hőmérsékleten 15 percig elősütni.
Végül kivenni a sütőből, eltávolítani a nehezéket, és hagyni langyosra hűlni.





Málnás öntet:


2 dl passzírozott málnalé
4 db tojás
20 dk porcukor
2 cs vaníliás cukor
2 dl tejszín
1 cs vaníliás pudingpor (v. 3 púpozott ek keményítő)


A málnát alaposan megmosni, majd egy edénybe tenni. Hozzáadni 1 ek vizet, 5 dk cukrot és párpercig állandó keverés mellett felfőzni. Végül egy szitán átpasszírozni, hogy a magok ne kerüljenek bele és kihűteni.

A tojásokat simára keverni a cukorral és a vaníliás cukorral, a tejszínnel és a kihűlt málnalével.
Ezután belekeverni a pudingport, úgy hogy sima állagú legyen.
Végül ezt a keveréket az elősütött tésztára önteni, és visszatenni a sütőbe.
Előmelegített sütőben, közepes lángon, kb. 30 perc alatt készre sütni.
A formában hagyni teljesen kihűlni, akkor szépen lehet szeletelni.
Porcukorral megszóva tálalni. Esetleg még tálaláskor vanília fagylaltot kínálhatunk hozzá.( nálam ez most elmaradt)

14 megjegyzés:

  1. Azt hittem ,hogy megpapáltad a t betűt, bocsika most hogy végig olvastam látom hogy minden rendben, és micsoda finomságot készítettél megint.
    Jövök hozzád, kostolni.

    VálaszTörlés
  2. Gizike,biztos nagyon finom,szivesen ennék belőle.A többi recepted is tetszik,és valószinű kipróbáljuk.puszi.

    VálaszTörlés
  3. Na kész vagyok... Fantasztikusan jól néz ki a pie, szívesen ennék belőle :)

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm jóságodat :-DDD

    A pie-d megint egy csoda!!! Lennék olyan bátor, hogy megkóstolom :-)

    VálaszTörlés
  5. Szívesen megkóstolnám, biztos nagyon finom!

    VálaszTörlés
  6. Csodálatos és a második kép nagyon ütős

    VálaszTörlés
  7. Isteni lehet, imádnám én is!:-))Körülnézek, hátha még valahol van egy kis málna!-))

    VálaszTörlés
  8. Juci!
    Csak egy kicsit urizálni akartam a címmel, de látod nem áll jól ez nekem.:))
    Szívesen látlak egy kis kóstolásra.:)

    VálaszTörlés
  9. Melli!
    Köszönöm!! Küldök egy szeletkét.Jó sütés-főzést kívánok.puszi:)

    VálaszTörlés
  10. Ami!
    köszönöm, és szívesen megkínálnálak.:)

    VálaszTörlés
  11. Viki!
    Ha már megosztani nem tudom veled a málnámat, az a legkevesebb, hogy gondolok rád.:))

    VálaszTörlés
  12. Jutka!
    Isteni finom volt!!! Szerintem más gyümölccsel is elkészíthető.:)

    VálaszTörlés
  13. Bianka!
    Nagyon köszönöm!!!:)

    VálaszTörlés
  14. Andi/cuki!
    Keresgéljél, és remélem találsz is málnát, mert kár lenne kihagyni.:))

    VálaszTörlés