2010. január 19., kedd

Kapros céklasaláta



Télen elég sokszor készítek céklasalátát, mivel ilyenkor a fejes saláta, uborka még üvegházi és kitudja mivel van kezelve. A céklának viszont több jó tulajdonsága is van, pl. tele van vitaminokkal, tartalmaz folsavat, és méregtelenítő hatása sem hagyható figyelmen kívül. Így ma kétféle céklasalátát is készítettem, melyet a holnapi ebédhez fogok feltálalni. Az előző bejegyzésem a hagyományos, és szerintem már mindenki által készített céklasaláta volt. Most viszont egy kicsit másképpen ízesített, de nagyon finom változatot szeretnék megosztani. Az így elkészített salátát nem csak savanyúság helyett, hanem önmagában is szívesen fogyasztom. A kaportól egy különösen finom ízt kap. Aki szereti külön ezeket a hozzávalókat annak bátran merem ajánlani, nem fog csalódni benne.

cékla
kapor
citromlé
méz
olíva olaj

A kb. egyforma méretű céklákat jól megmosni, és a két végét levágni.
Egy edénybe tenni és felönteni annyi vízzel, hogy jól ellepje, majd közepes lángon egy óra hosszáig főzni. Ezután leszűrni, majd hagyni teljesen kihűlni. Amikor kihűlt, megpucolni, és ízlés szerinti méretűre felszeletelni.

A citromlevet, az olíva olajat, és a mézet jól összekeverni, majd hozzáadni az apróra vágott kaprot.
Ezzel a dresszinggel alaposan összeforgatni a céklát, és pár órát állni hagyni hogy az ízek jól összeérjenek. (én előző nap szoktam elkészíteni)

Télen savanyúság helyett ezt tálalom az ebéd mellé, de így önmagában is kitűnő, könnyű vacsora.

4 megjegyzés:

  1. Kapor és cékla, hmmm érdekes páros! Kipróbálásra ítélem! Imádom a céklát!

    VálaszTörlés
  2. Andi!
    Ha te is céklaimádó vagy, nem fogod megbánni!! Még a férjemnek is nagyon ízlik, pedig ő válogatós::)

    VálaszTörlés
  3. Én ilyet New-Yorkban ettem egy Amis konyhában.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos nem ismerem az Amis konyhát, de szívesen megkóstolnám a főztjüket. Ez a céklasaláta viszont finom, többször készült már nálunk.

      Törlés