2015. november 6., péntek

Hétvégi receptajánló!!! Fűszeres-szaftos csirkemell sült krumplival.




Erre a hétvégére egy egyszerű, kb. egy óra alatt elkészíthető fogást hoztam, így aztán nem kell órákat a konyhába tölteni, mégis egy finom, és laktató ebédet tudunk feltálalni. A csirkemellet most nem előre pácoltam be, hanem először szép pirosra sütöttem, majd forrón került bele a fűszeres, kissé csípős pácba. A hús így is magába szívta a fűszeres ízeket, és nagyon finom omlós volt. A sült krumpli is eltérő módon készült, és annak ellenére hogy bő olajban sütöttem, egyáltalában nem szívta magába a zsiradékot. Nagy előnye még azon kívül,  hogy belepakoltam a serpenyő, és felöntöttem a hideg, igen (nem elírás!!) teljesen hideg olajjal, a sütés végéig szinte rá sem kellet nézni.






 Hozzávalók a fűszeres-szaftos csirkemellhez:

2 db csirkemellfilé
4 ek olívaolaj
1/2 citrom leve
1 tk chili pasta (v. erős paprikakrém)
1 tk friss kakukkfű
őrölt színes bors


Egy jénai tálba  tegyünk három evőkanál olívaolajat, adjuk hozzá a citromlevet, a chili pastát (v. erős paprikakrémet) a kakukkfüvet, és egy nagyobb csipet sót, majd keverjük össze. Ezután tegyük félre.

Mindkét csirkemellfilét egy éles késsel szeleteljük fel, majd papírtörlővel töröljük szárazra. (én mindegyiket csak ketté vágtam) 

Egy serpenyőbe hevítsük fel a maradék olajat, majd helyezzük bele a hússzeleteket. Ezután kb. 10 perc alatt, süssük mindkét oldalát szép pirosra. Sütés közben ízlés szerint sózzuk, és őröljünk rá frissen színes borsot. (figyeljünk, nehogy sütés közben nagyon kiszárítsuk a húst)

Amikor a hússzeletek mindkét oldala szép pirosra sült, szedjük ki a zsiradékból, majd tegyük bele az előzőleg elkészített csípős-olajos keverékbe. Ezután alaposan forgassuk bele, majd fedjük le a jénait, és meleg helyen hagyjuk legalább egy fél órát állni a hússzeleteket a pácban, hogy az ízek kellően átjárják. (én pl. felszeletelt paradicsomot is tettem mellé az olajba, és közben egyszer átforgattam a húst, hogy mindenhol jól átjárja a pác)






Sült krumpli hozzávalói:

6-8 db sütnivaló krumpli
1 l olaj
6-8 gerezd fokhagyma
4-5 kakukkfűág
kisebb marék zsályalevél



A krumplit hámozzuk, és mossuk meg, majd töröljük szárazra.(én most pl. nem pucoltam meg, mert szép sárga színű krumplit vettem, melynek vékony a haja, így csak egy dörzsis szivaccsal alaposan megsuvickoltam)

Ezután ízlés szerint vágjuk fel hasábokra, majd szintén töröljük szárazra.

Egy serpenyőbe tegyük bele a hasábokra vágott krumplit, majd öntsük fel a HIDEG olajjal úgy, hogy jól ellepje. Ezután tegyük bele a pucolatlan fokhagymagerezdeket, majd tegyük fel a tűzre. Kezdjük el nagyobb lángos sütni, majd amikor az olaj már felforrósodott, akkor vegyük kicsit lejjebb a lángot, és így süssük tovább. (amikor elkezd sülni a krumpli, akkor keverjük meg, hogy az esetleg leragad hasábok felszabaduljanak az edény aljáról)

Amikor a krumpli már kezd szép színt kapni, akkor adjuk hozzá a kakukkfűágat, és a zsályaleveleket, majd a fűszerekkel süssük szép pirosra.

Amikor a krumpli készre sült, szűrőkanállal szedjük ki a forró olajból, és tegyük papírtörlőre hogy a felesleges zsiradékot felszívja. Ezután ízlés szerint sózzuk, majd rögtön tálaljuk, hogy kívül jó ropogós, belül pedig finom puha maradjon. (állás közben a krumpli veszít a ropogóságából)   

Tálaláskor helyezzük tányérra a sült krumplit, tegyük rá a pácolt csirkemellet, és ízlés szerint szórjuk meg a ropogósra sült zsályalevelekkel, majd úgy kínáljuk. Ízlés szerint mellé tehetjük még a paradicsomszeleteket, és a sült fokhagymagerezdeket is, melyek nagyon finom krémesre sültek.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése