2015. november 2., hétfő

Csőben sült póréhagyma fűszeres csirkemájjal.




A póréhagyma nagy kedvencem, ennek ellenére ez a csőben sült változat eddig valahogy kimaradt. Az elkészítése roppant egyszerű, mivel rövid idő alatt előfőzhetjük a hagymát, majd nyakon öntjük az elkészült besamel mártással, és a többi már a sütő dolga. Ameddig a hagyma a sütőben csücsült, fűszeres zsírban csirkemájat sütöttem hozzá, majd azzal tálaltam.






 Hozzávalók:

 2 db póréhagyma
2 merőkanál hagyma főzőlé
5 dkg vaj
10 dkg sajt
2 ek tejföl
2 dl főzőtejszín
1 ek liszt
őrölt fehér bors
szerecsendió
petrezselyemzöld






A póréhagymának távolítsuk el a külső, zöld részét, majd a fehér részét vágjuk fel kb. 10 cm-es darabokra.

Ezután enyhén sós vízben főzzük 10-15 percig, majd szedjük ki a főzőléből és alaposan csepegtessük le.

A vajat hevítsük fel, majd adjuk hozzá a lisztet, és kevergetve pirítsuk pár percig, arra figyelve, nehogy nagyon megpiruljon. (világos színű maradjon a rántás)

Ezután vegyük le a tűzről, majd állandó keverés mellett, adjunk hozzá a két merőkanálnyit a hagyma főzőlevéből, és keverjük simára.

Ezután adjuk hozzá a tejfölt, a tejszínt, a reszelt sajt felét, ízlés szerint fűszerezzük, majd keverjük simára. Ezután tegyük vissza a tűzre, majd állandó keverés mellett addig főzzük, hogy kellően besűrűsödjön a mártás.

A sütőforma aljába tegyünk pár kanál mártást, majd helyezzük rá az előzőleg megfőzött póréhagymát. Ezután egyenletesen öntsük rá a maradék mártás, majd szórjuk meg a maradék reszelt sajttal, és az apróra vágott petrezselyemzölddel.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, és közepes hőmérsékleten süssük 25-30 perc alatt szép pirosra. (én légkeverésnél 160 fokon, 25 percig sütöttem)

Közben fűszeres zsírban süssük meg az előzőleg fokhagymás tejbe áztatott csirkemájat. (pár órán át hagyjuk a májat a fokhagymás tejbe, majd papírtörlővel töröljük szárazra mielőtt az ízlés szerint fűszerezett zsiradékba beletennénk)

Tálaláskor a mártással együtt helyezzük tányérra a póréhagymát, majd a sült fűszeres májjal kínáljuk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése