2014. január 12., vasárnap

Mascarponés grillázs golyó.




A diós grillázst nagyon szeretem, akár süteményekbe belesütve, vagy éppen krémek ízesítésére (pl. a fatörzs krémjéből kihagyhatatlan) de szívesen el is csemegézem. Az ünnepi fatörzs készítéséhez nagyobb mennyiségű diót karamellizáltam meg, és daráltam le, mert már akkor eldöntöttem, hogy grillázs golyókat fogok készíteni. A grillázshoz kevertem még mascarponét, darált kekszet, némi cukrot, majd diónyi golyókat formáltam a masszából. Végül beleforgattam a félretett grillázsba, majd tálalásig betettem a hűtőbe, hogy az ízek kellően összeérjenek. Mondhatom az ízek kellően összeértek, és a golyók olyan finomak voltak, hogy egyszerűen nem lehetett abbahagyni. Csak ettük, és ettük, és ................







Hozzávalók:

20 dkg dió
3-4 ek kristálycukor

20 dkg mascarpone
2 ek porcukor
2 cs vaníliás cukor
darált háztartási keksz







A diót és a kristálycukrot állandó kevergetés mellett karamellizáljuk meg. (vigyázzunk nehogy a cukor megégjen, mert akkor keserű lesz)

Egy fém tálcát, (vagy tepsit) kenjünk meg vajjal, majd öntsük rá az elkészült diós-karamellt. Ezután hűtsük ki teljesen, majd tördeljük kisebb darabokra, és diódarálón daráljuk le.

A ledarált grillázsból tegyünk félre pár kanállal, az elkészült golyók beleforgatásához.

A maradék grillázst keverjük alaposan össze a mascarponéval, a vaníliás cukorral, és ízlés szerint porcukorral. Ezután apránként adjunk hozzá annyi darált kekszet, hogy egy könnyen formázható, de már nem ragadós, masszát kapjunk. Megformázás előtt helyezzük be a hűtőbe, hogy kellően lehűljön, és könnyebben tudjunk a masszával bánni.

Vizesítsük be a kezünket, majd formázzunk a masszából diónyi golyókat. Ezután hempergessük bele a félretett darált grillázsba, majd helyezzük egymásmellé egy tálcára, majd tálalásig tegyük vissza a hűtőbe.

Közvetlenül tálalás előtt vegyük ki a hűtőből a golyókat, majd kínáljuk.

4 megjegyzés:

  1. Gyerekkoromtól imádom a grillázst, nem is tudom, lenne e a végén mibe beleforgatni a diónyi golyókat :D

    VálaszTörlés
  2. Hű, ezek nagyon szépek, és a tálalás is mesés! :)

    VálaszTörlés
  3. Gizike, én nem ismerem ezt a finom grillázst, pláne a finom dióval, és mascarponéval készitve...külömben te annyira értesz a mascarpone dolkokkal, hogy már is kezdhetsz egy különleges mascarpone szakács könyvet össze állitani. A többi finomságok is nagyon jól néznek ki, pláne a mákos guba sült almával, ja meg az a finom káposzta leves...meg a sok más finomságokat is amit varázsoltál ünnepek után. Én pedig nagyon le vagyok maradva posztolással. Hiába főzök vagy sütök valamit, legtöbbször recept nélkül variálok, és mire tudnék fényképezni, a családnak el megy a türelme várrni, vagy pedi borus idő van ami mostanában sokszor jött a nagy széllel, és sok eső is! Puszillak

    VálaszTörlés
  4. Miket ki nem találsz! Hát ez maga a csábítás! Nem tudom, mennyire laktató, de egynél biztos nem tudnék megállni... Nagyon guszta golyóbisok!

    VálaszTörlés