2014. január 14., kedd

Bundáskenyér a sütőből.




Nagyon ritkán reggelizem, tudom ez nem egy jó szokás, de reggel sajnos nem tudok enni. Azért néha, ha az alkalom úgy hozza,  hozzálátok én is a reggeli készítéshez. Ilyenkor általában bundás kenyér készül, a mézes-citromos tea mellé. Az egyszerű bundás kenyeret kicsit feldobhatjuk némi fűszerezéssel, tejszínnel, és reszelt sajttal. Sütőben megsütve pedig megkímélhetjük magunkat attól, hogy korán reggel az egész lakás megteljen a sütéshez használt olaj szagával. Nem utolsó sorban pedig, így kenyér sem szívja magába az olajat. Ameddig a kenyér sül, addig elkészíthetjük a teát, megteríthetünk, majd jóízűen elfogyaszthatjuk ezt a kiadós reggelit.







Hozzávalók:

8 szelet kenyér
4 db tojás
2 dl főzőtejszín
10 dkg sajt
őrölt fehér bors
szerecsendió
5 dkg vaj







Egy sütőformát, vagy egy kisebb tepsit kenjünk ki vastagon a vajjal.

A tojásokat üssük fel egy tálba, majd adjuk hozzá a tejszínt, és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és szórjuk meg egy kevés szerecsendióval. Ezután kézi habverővel keverjük alaposan össze.

A kenyérszeleteket egyesével kissé áztassuk meg a tejszínes-tojásba, majd helyezzük bele a kivajazott sütőformába. Ezután a maradék négy szelet kenyeret szintén áztassuk meg, majd helyezzük a formában lévő kenyérszeletek tetejére.

Végül a megmaradt tejszínes-tojást öntsük rá a kenyérszeletekre, majd szórjuk meg a reszelt sajttal.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten addig süssük, még a tojás és a sajt rásül a kenyérszeletekre, és szép piros színt kap. (én kb. 20 percig sütöttem)

A sütőből kivéve, még melegen tálaljuk. Egy bögre forró, mézes, citromos teával igazán laktató reggeli, vagy éppen vacsora.

2 megjegyzés:

  1. Igen, ezt én is szeretem, jó, hogy eszembe juttattad, van is pár tojás itthon ;-)
    Pedig a reggeli fontos. Az egész esti koplalás után energiát kap a szervezet egy jó reggelivel. Beindítja az anyagcserét,stb.

    VálaszTörlés
  2. Az én Jancsim sem tud reggelizni. Ez a tepsis megoldás érdekel! :o)) Guszta!

    VálaszTörlés