2014. január 11., szombat

Hétvégi receptajánló!!! Pulykamelltekercs gesztenyés töltelékkel, krumplipürével és áfonyamártással.




A hétvégi receptajánlóban most egy olyan receptet hoztam, melyet még  karácsonykor az ünnepi asztalon tálaltam fel, mivel a pulyka, és a gesztenye is hozzátartozik nálunk az ünnephez. Ettől függetlenül akár hétvégére, vagy éppen más ünnepi alkalmakkor is elkészíthetjük ezt a finom, töltött hústekercset. A töltött húsokhoz szerintem a krumplipüré illik a legjobban, (ez persze ízlés dolga) így én most is azt készítettem köretnek. Valamint készült még vörös áfonyából mártás, mely nagyon jól illett a gesztenyével töltött húshoz.







Hozzávalók:

6 nagy szelet pulykamell (nagy tenyérnyi szeletek)
50 dkg gesztenyemassza
25 dkg mascarpone
1 cs vörös áfonya
30 dkg szeletelt bacon
őrölt fehér bors
szerecsendió
majoranna
kakukkfű
0,5 dl fehérbor 
5 dkg vaj


 A gesztenyemasszát krumplinyomón nyomjuk át, majd adjuk hozzá a mascarponét és keverjük simára. Ezután keverjük hozzá a vörös áfonyát is. (figyeljünk rá, hogy a massza ne legyen túl lágy, ezért a mascarponét aprónként keverjük hozzá)

Vágjunk le 6 nagyobb darab fóliát, majd osszuk el rajta a masszát. A fólia segítségével tekerjük fel úgy, hogy egy hosszabb, de formás hengert kapjunk. Ezután tegyük be a fagyasztóba, hogy megdermedjen mielőtt a húsba töltenénk. (Én már előtte való nap elkészítettem, és a fagyasztóba hagytam felhasználásig. Így könnyen tudtam vele dolgozni a hús töltésénél)

 A nagy tenyérnyi hússzeletre tegyünk fóliát, majd óvatosan klopfoljuk ki mindkét oldalát. Ezután az egyik felét sózzuk, majd fordítsuk át a hússzeletet és a másik felét sózzuk, borsozzuk, és ízlés szerint szórjuk meg a fűszerekkel. (minden hússzelettel így járjunk el)

A hússzelet befűszerezett felére helyezzünk rá egy gesztenyehengert, majd a hús két oldalát ráhajtva, tekerjük fel.

Egy fóliadarabra helyezzünk egymás mellé 5-6 szelet bacont, majd tegyük rá a feltekert húst. Ezután tekerjük körbe a baconnel, majd helyezzük egymásmellé egy sütőpapírral kibélelt tepsire. Öntsük alá a bort, és a felolvasztott vajat, majd fedjük le a tepsit alufóliával.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten pároljuk kb. 30 percig. Ezután vegyük le a fóliát, majd addig süssük, még a bacon szép pirosra sül. (én légkeverésnél 160 fokon pároltam, majd 180 fokon sütöttem pirosra)

Ameddig a hús sül, készítsük el a köretet, és az áfonyamártást.







Áfonyamártás hozzávalói:

2 cs vörös áfonya
3 dl édes fehérbor
1 dl víz
1 citrom leve és reszelt héja
egy darabka fahéj
4-5 db szegfűszeg
2 cs vaníliás cukor
ízlés szerint cukor
1 púpozott ek étkezési keményítő pici vízzel simára keverve



A vörös áfonyát tegyük fel főni a borral, a vízzel, a citrom levével és héjával, a fűszerekkel, és ízlés szerint cukorral, vaníliás cukorral. Főzzük kb. 10 percig, majd vegyük ki a fahéjat, és a szegfűszeget. 

Ezután forraljuk fel, majd állandó keverés mellett, csorgassuk bele a pici vízzel simára kevert étkezési keményítőt. Kevergetve addig főzzük, még kellően besűrűsödik. (2-3 perc alatt besűrűsödik)

Közben készítsük el a krumplipürét is.

Tálalás előtt szeleteljük fel a hústekercseket, majd helyezzük a tányérra. Ezután kanalazzuk mellé a krumplipürét az áfonyamártást, és így kínáljuk.

1 megjegyzés: