2012. október 9., kedd

Sütőtökös-bazsalikomos tészta.



Sütőtök hallatán gondolom először  mindenkinek a sütőben sülő, finoman illatozó, sült tök jut az eszébe. Sokáig én is csak abban a formában tudtam elképzelni a sütőtököt. Persze aztán idővel fordult a kocka, és megpróbálkoztam pl.levesnek, pürének elkészíteni, néha belecsempészni egy-egy sütemény tésztájába, krémjébe, vagy mint most tésztával összepárosítani. (további sütőtökös receptek itt megtalálhatóak) Tehát számtalan lehetőséget, és megannyi íz világot tartogat ez az őszi csemege számunkra. Mivel sütőtökös tésztát eddig még nem készítettem, így azért egy kicsit  tartottam tőle, hogy milyen is lesz az íze valójában. Alig vártam hogy elkészüljön, és megkóstolhassam. Mondhatom kellemesen csalódtam, mert a sütőtök íze, a bazsalikommal és a fűszerekkel valami mennyei finom volt. A tejszíntől pedig igazán selymes lett a szósz. Tálaláskor aztán a tészta tetejét még megszórtam reszelt sajttal és bazsalikommal.






Hozzávalók 2 adaghoz:


15 dkg széles metélt
20 dkg sütőtökpüré
2 gerezd fokhagyma
2 ek olívaolaj
5 dkg vaj
2,5 dl tejszín
őrölt fehérbors
szerecsendió
bazsalikom
sajt


Először a sütőtököt daraboljuk fel, majd sütőben süssük készre, és hagyjuk kicsit hűlni.

Egy serpenyőbe hevítsük fel az olajat, majd adjuk hozzá a vajat, és nyomjuk bele a fokhagymagerezdeket. Ezután öntsük fel a tejszínnel, majd tegyük bele az előzőleg megsütött sütőtökpürét, az apróra felvágott bazsalikomot, és ízlés szerint fűszerezzük. Kézi habverővel keverjük simára, majd kevergetve főzzük néhány percig, hogy a szósz kicsit besűrűsödjön. (használhatunk hozzá szárított bazsalikomot is, de a frissen szedett levelekkel lesz igazán ízletes)

A tésztát  enyhén sós vízbe főzzük puhára. Ezután szűrjük le, majd rögtön tegyük rá az elkészült szószra. Alaposan forgassuk össze, és ha szükséges akkor sóval még ízesítsünk utána. (én úgy gyúrtam hozzá a tésztát, de bolti tésztával is elkészíthető)

Tálaláskor a tésztát szórjuk meg reszelt sajttal, és apróra összevágott bazsalikommal.


6 megjegyzés:

  1. Szinte hihetetlen hogy sütőtök tésztával milyen is lehet? Biztosan nagyon finom mert guszta így ránézésre is. Hogy mennyi féle képpen lehet ma már ezt a sütőtököt konyhában használni, régen csak mint sütőben megsült finomság volt amit imádtam. Bár a mostani fajták nem olyanok mint annó!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éva ez nálunk is így volt annak idején csakis megsütve ettük. Akkor még el sem tudtam volna másképpen képzelni, tésztával meg pláne. Nagyon finom volt, és neked biztosan ízlene, de a férjed tuti rá sem nézne. Csak halkan jegyzem meg, én is egyedül ettem.:)

      Törlés
  2. Megint egy újabb recept, amihez a jó öreg sütőtök kell. Nagyon finom lehet, én egyszer a nokedli tésztába kevertem bele. Finom volt, szerintem idén is elkövetem majd. Így is nagyon izgalmas!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kriszti igazán jó ötletet adtál, nokedlibe keverve, és egy finom szósszal isteni finom lehet. Hamarosan teszek is egy próbát.:)

      Törlés
  3. Ez a tészta is nagyon guszta, és finom, hát még ha risottót készitenél a sütőtökböl, az is nagyon finom!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elisabeth neked is köszi az ötletet!! Remélem még sokáig lehet majd tököt kapni, és arra sort kerítek majd.:)

      Törlés