2012. október 6., szombat

Burgundi marharagu. (Boeuf Bourguignon)






Egy olyan receptet hoztam a hétvégére, melynek az elkészítéséhez bizony jó néhány órára szükségünk van mire elkészül, és feltudjuk majd tálalni. Viszont a végeredmény mindenkit kárpótolni fog az eltelt órákért, mert nagyon finom. Nagyon régen szerettem volna burgundi marharagut főzni, de valahogy eddig úgy tekintettem rá mint egy mumusra, és féltem nekiállni. Azt persze nem tudom megmondani hogy miért, mert valójában nem egy nagy ördöngösség.... A napokban a hentesnél nagyon szép marhahús kínálta magát, és nem tudtam neki ellenállni, így aztán nem is halogattam tovább, és végre elkészült ez a finom ragu. Húst daraboltam, zöldségeket pucoltam, elősütöttem, kevertem és kavartam, végül pedig mindent egy jénaiba öntöttem, (állítólag csakis vastagfalú edényben működik, de én ezt megcáfolnám, mert jól lefedett jénaiba is nagyon finom lett) és már mehetett is több órára a sütőbe. Néha rákukkantottam, és megelégedetten néztem milyen szépen alakul az ebédünk. Közben pedig elkészítettem a köretként feltálalt krumplinudlit. A hús olyan puhára megfőtt, hogy szinte szétolvadt a szánkba, az íze pedig a zöldségeknek, és a fűszerezésnek köszönhetően nagyon finom volt.






Hozzávalók:

1 kg marhacomb
20 dkg császárszalonna (füstölt)
2-3 db sárgarépa
1 db petrezselyemgyökér
1 db zeller (kisebb)
2 db vöröshagyma (nagyobb)
3 gerezd fokhagyma
2 db paradicsom (v. 1-2 ek paradicsompüré)
5 dl vörösbor
3 dl marhahúsleves
2-3 db  babérlevél
4-5 ág kakukkfű
só (ízlés szerint)
5-6 db szemes bors
4-5 db borókabogyó
1 kk őrölt fekete bors
kb. 2 ek liszt
2-3 ek étolaj






A húst vágjuk fel nagyobb kockákra, majd szórjuk meg sóval, és őrölt borssal. Ezután szórjuk meg a liszttel, és alaposan forgassuk össze.

Egy serpenyőbe öntsük bele az olajat, tegyük bele a húskockák felét, és süssük körbe, majd szedjük ki a zsiradékból, és a maradék húskockákkal is így járjunk el.

Ezután a visszamaradt zsiradékba süssük pár percig a felkockázott császárszalonnát, majd adjuk hozzá a megtisztított, és vastagabb karikákra felvágott zöldségeket, pár perc után szórjuk rá az apróra vágott fokhagymát, és együtt pirítsuk tovább még pár percig.

Ezután tegyük egy vastagfalú edénybe, vagy annak hiányában egy jénaitálba az elősütött húst, az elősütött szalonnás-zöldségeket, a negyedekbe vágott vöröshagymát, és a feldarabolt paradicsomot (v. paradicsompürét).

Végül öntsük fel a borral, és a marhahúslevessel, ízlés szerint sózzuk, szórjuk meg a fűszerekkel, majd fedjük le az edény, vagy a jénai tálat. (Marhahúsleves helyett pl. oldjunk fel 4 db marhahúsleveskockát 3 dl vízben, és azzal öntsük fel.)

Melegítsük elő a sütőt kb. 150 fokra, majd helyezzük be a ragut, és alacsony hőmérsékleten kb. 3 óra alatt pároljuk puhára. Közben azért többször nézzünk rá, és ha esetleg szükséges pótoljuk a folyadékot.(Ezalatt az idő alatt a hús és a zöldségek megpuhulnak, és a szaft szépen besűrűsödik.)

Természetesen nemcsak a sütőben főzhetjük készre a ragut.... hanem lefedve, kisebb lángon, szép lassan kb. 3 óra alatt a tűzhelyen is. Főzés közben többször nézzünk rá, óvatosan keverjük, rázogassuk meg.  






Krumplinudli hozzávalói:
70 dkg krumpli (pl. sárga)
1 db tojás
1 tk só
annyi liszt amennyit majd gyúrás közben felvesz



A  krumplit enyhén sós vízben főzzük puhára, majd szűrjük le, nyomjuk át a krumplinyomón, és hagyjuk kihűlni. (v. villával alaposan törjük össze)

Amikor a krumpli kihűlt adjunk hozzá kb. 20 dkg lisztet, a sót, és az egész tojást, majd kezdjük el összegyúrni.

Gyúrás közben, apránként adjunk hozzá még annyi lisztet, hogy egy könnyen nyújtható tésztát kapjunk. (ne legyen se túl lágy, se túl kemény)

Ezután lisztezett felületen nyújtsuk ki jó ujjnyi vastagra a tésztát, majd vágjuk fel kb. 1,5 cm-es csíkokra.

A tésztacsíkokat szintén vágjuk fel kb. 1 cm-es darabokra, majd a tenyerünk között sodorjuk nudli formára. (közben lisztezzük, hogy a nudlik ne ragadjanak össze)

Ezután tegyük forrásban lévő enyhén sós vízbe a nudlikat, várjuk meg míg feljönnek a víz tetejére, és főzzük tovább 2-3 percig, majd szedjük ki , és hideg vízben öblítsük le.

Egy edénybe hevítsünk fel 2 evőkanál olajat, majd az alaposan lecsepegtetett nudlit tegyük bele. Ízlés szerint szórjuk meg sóval, keverjük alaposan össze, majd tálalásig tartsuk melegen.

Tálaláskor ízlés szerint tegyünk a marharaguból, és a krumplinudliból a tányérra, majd úgy kínáljuk.


4 megjegyzés:

  1. Hallottam már róla, de még sosem kóstoltam. Nagyon finom lehet, mert a marha nemes húsából való...Hm..., máris megéheztem!

    VálaszTörlés
  2. Egy igazi őszi, és téli finomság. Imádom a marha ragut, amit én is szoktam főzni, de már régóta nem főztem. Guszta, és kimondottan nagyon finom!

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm mindenkinek a hozzászólást!!

    Sokáig halogattam, de örülök hogy végre rászántam magam, mert nagyon finom.

    Kriszti!
    Nálad is biztosan szeretnék a fiúk, érdemes kipróbálni.:)

    VálaszTörlés