2010. szeptember 12., vasárnap

Sárgadinnye balzsamecetes-karamellel és mogyoróval.



Vasárnapi desszertnek ma semmi süteményt és édességet nem terveztem be, inkább vettem egy sárgadinnyét. Mondhatom jól melléfogtam vele(már nem először idén) mert nem volt valami édes, sőt akár ízetlennek is mondhatnám. A nyár folyamán már készítettem ezt a balzsamecetes-karamelles változatot, akkor nagyon ízlett, (igaz akkor a dinnye is ízletesebb volt). Biztos voltam benne,hogy most is sokat segít majd, és kicsit feldobja ezt a nassolni valót. Tetejét még pörkölt mogyoróval is megszórtam, és így bizony már teljesen megvoltam elégedve a végeredménnyel. Még van a zöldségesnél, piacokon, sárgadinnye így csakis ajánlani tudom mindenkinek.


Hozzávalók:

1 db sárgadinnye
3-4 ek barna cukor
2 ek balzsamecet
pörköltmogyoró


A dinnyét ízlés szerinti méretűre feldarabolni. (én kisebb kockákra vágtam fel)

Egy edénybe beletenni a barna cukrot és a balzsamecetet, majd lassan, kevergetve elkezdeni karamellizálni. Pár perc alatt elkészül, de vigyázni kell nehogy túl sötét színűre karamellizálódjon.
Még forrón a dinnyére csorgatni, majd ízlés szerint megszórni pörkölt mogyoróval.

Tálalás előtt lehűteni, majd úgy kínálni. 

4 megjegyzés: