2010. március 16., kedd

Tejfölös karfiolpörkölt




Ma egy olyan receptet készítettem el, melyet egyik kedves rendszeres olvasóm "christaylor" küldött el nekem. Mivel én még soha nem főztem karfiolból pörköltet, így bizony nagyon kíváncsivá tett, vajon milyen is lehet. Mondhatom nagyon finom!!!! Az alapreceptet (ami egy pörkölt) egy kicsit megbolondítottam tejföllel, ezen kívül még többféle fűszerrel ízesítettem. Biztosan vannak olyan tájak ahol ismerik és készítik ezt a fajta ételt, és lehet megvan a sajátságos fűszerezése is, de én mivel még hallani sem hallottam eddig róla, így a saját ízlésemnek megfelelően készítettem el. Egy biztos, nem utoljára!!!! Köszönöm christaylornak ezt a remek receptet, és ha nem lennénk olyan messze egymástól, még kóstolóval is kedveskedtem volna neki.


 Hozzávalók:

1 kisebb karfiol
1 db vöröshagyma
1 db paprika
1 db paradicsom
1 pohár tejföl

őrölt bors
pirospaprika
szerecsendió
majoranna
bazsalikom
olívaolaj
vaj


A karfiolt rózsáira szedni, és egy edénybe enyhén sós vízben kb. 10 percig előfőzni. Majd leszűrni és félre tenni.

A vöröshagymát apró kockákra felvágni, a paradicsomot és a paprikát feldarabolni.
Egy edénybe olajat és vajat tenni, majd amikor már eléggé felmelegedett elkezdeni benne párolni a hagymát. Közben hozzá adni a paprikát, majd a paradicsomot is. Amikor már kellően megpárolódott megszórni egy pici pirospaprikával, jól összekeverni és felönteni vízzel. Ízlés szerint fűszerezni, jól kiforralni majd belekeverni a tejfölt. 10-15 percig lassú tűzön főzni.

Végül hozzá tenni az előfőzött karfiolt, óvatosan összeforgatni, majd lassú tűzön kb. 30 percig főzni. Közben többször megrázogatni, de keverni nem szabad, mert különben szétesik a karfiol.

Tálaláskor kínálhatunk mellé akár tésztát, galuskát, vagy éppen rizst.
Én Garganelli Olasz csőtésztával tálaltam.

21 megjegyzés:

  1. Imádom a karfiolt, és bármilyen kaját belőle

    VálaszTörlés
  2. Én is nagyon szeretem a karfiolt,főleg levesnek.Pörköltet még nem készítettem belőle,de nagyon finomnak látszik:))))

    VálaszTörlés
  3. Szia Gizi!
    Húúú de jó, azt hiszem holnap vagy holnapután ezt fogok csinálni. valami ilyesmire vágytam. Köszönöm.

    VálaszTörlés
  4. Fincsi!!! A karfiol megunhatatlan, és annyiféle variáció szerint el lehet készíteni. Köszi szépen ezt a szuper receptet. Egészen biztosan megcsinálom. :-)

    VálaszTörlés
  5. Én pedig nagyon szépen köszönöm, hogy kipróbáltad, megfőzted és még közzé is tetted! Nagyon örülök neki, hogy bevált! :)

    Virtuálisan pedig megkóstoltam, csillagos ötös! :)

    VálaszTörlés
  6. Szia Gizi!
    Én már készítettem karfiolpörköltet, de nagyon régen. Azt hiszem itt az ideje újra megfőzni!

    VálaszTörlés
  7. Nagyon gusztán néz ki - és milyen mutatós a színes tésztával!

    VálaszTörlés
  8. Bianka!
    Akkor ez pont neked való!!!:)

    VálaszTörlés
  9. Niki!
    Nekem is ez volt az első pörköltem karfiolból, de az biztos hogy nem az utolsó.:))

    VálaszTörlés
  10. Erika!
    De jó hogy benéztél, és örülök hogy neked is tetszik ez a recept. Sok sikert hozzá, és várom a te véleményedet is róla.:)

    VálaszTörlés
  11. Ani!
    Örülök hogy te is elkészíted majd, és biztos vagyok benne, hogy te még továbbfejleszted a receptet. Nagyon kíváncsian várom!!!:)

    VálaszTörlés
  12. christaylor!
    Én köszönöm neked a recept ötletet!!!! Nagyon finom lett nem is gondoltam volna. Remélem mások is elkészítik majd, és mindenki elégedett lesz a végeredménnyel.

    Virtuálisan küldtem is egy tányérral, és köszönöm a csillagos ötöst!!!:)

    VálaszTörlés
  13. Ficsor Mónika!
    Köszöntelek itt nálam!!
    Biztos voltam benne, hogy többfelé készítik el így a karfiolt. christaylor írta is, hogy ő már nagyon régen evett ilyet. Én most készítettem először, de nekem nagyon bejött. Örülök hogy adtam egy ötletet neked az elkészítésére!!

    VálaszTörlés
  14. Liza!
    Köszönöm!!!! Pont a színek miatt választottam ezt a tésztát,valóban nagyon mutatós lett vele.:)

    VálaszTörlés
  15. Még én sem ettem ilyet, de szívesen kipróbálnám, nagyon finomnak látszik:-)

    VálaszTörlés
  16. Latsia!
    Bátran merem ajánlani, mert valóban nagyon finom!!

    VálaszTörlés
  17. Kedves Gizi, megfőztem a karfiolpörköltöt fusilli tésztával és 25%-os orosz tejföllel a barátnőmnek, de valamit eltolhattam, mert keserűnek éreztem a karfiolt. Mindenesetre köszönjük az ötletet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elnézésedet kérem, de csak most találtam rá a megjegyzésedre. El nem tudom képzelni mitől lehetett keserű a karfiol. Lehetséges, hogy túl öreg példányt vettél, vagy esetleg túl sok pirospaprikával szórtad meg.:(

      Törlés
  18. Gízám! Soha jobbkor,tegnap cepeltem haza a karfiolt és tanakodtam az elkészítésen. Most már van,köszönöm az ötletet,ami klassz,mint minden,ami kikerül a kezed alól!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Zsókám! Nagyon köszönöm a dicséretedet, bevallom igazán jólesik. Én már többször elkészítettem, és mindig jól be is ettem belőle. Az előző kommentelő szerint, neki keserű lett, hát el nem tudom képzelni hogy mitől. Én még soha nem jártam úgy. Most én is karfiolban utazok, sikerült igen kedvező áron beszereznem, és pakolom a fagyasztóba, télire.:)

      Törlés
  19. Isteni az ötlet,ma agyaltam a karfiol felett!Soha jobbkor!

    VálaszTörlés