2010. március 9., kedd

Vadas zsemlegombóccal.





Nagyon szeretjük a vadast, és kitudja miért mégis olyan régen főztem már. Az igazi vadas állítólag marhahúsból a legfinomabb, de én kicsit óckodom eme hústól, és mint mindig most is sertéscombból készítettem el. Lehet kicsit macerásnak tűnik a folyamat, de a végeredmény minden percért kárpótol majd. Sőt, előre is dolgozhatunk, mert pl. előző nap már puhára főzhetjük a húst és a zöldségeket, majd másnap csak be kell fejeznünk, és elkészíteni hozzá a zsemlegombócot. A húst én nem pácolom be előre, mert szerintem a főzési idő, és az egy éjszakát a főzőlében eltöltött idő éppen elég ahhoz, hogy finom ízletes legyen. Természetesen zsemlegombóccal tálaltam, bár mi nagyon szeretjük forrázott gombóccal is. Nagy sikere volt, igaz lehet ez annak is köszönhető, hogy már régen került a tányérunkra.






Hozzávalók:

8 szelet sertéscomb
3-4 db sárgarépa
1 db petrezselyemgyökér
1 nagy vöröshagyma

egész fekete bors
3-4 borókabogyó
1 tk mustármag
2 db babérlevél
1 tk tárkonyecet
3-4 ek liszt
1 tk pirospaprika
3-4 ek olaj
3 dl tejföl
1 ek mustár
2 ek kristálycukor


A vastagabbra vágott szeletelt  húst tegyük egy edénybe, majd adjuk hozzá a felkarikázott sárgarépát, petrezselyemgyökeret, és a vöröshagymát. 

Ezután öntsük fel annyi vízzel, hogy jól ellepje, majd ízlés szerint sózzuk, és fűszerezzük. (én a babérlevél kivételével a fűszereket egy teatojásba teszem, majd így kerül a főzővízbe) 

Ezután forraljuk fel, majd vegyük kisebbre a lángot, és főzzük puhára a húst és a zöldségeket. (amikor puhára főtt, és csak másnap szeretnénk befejezni, akkor hűtsük ki, és tegyük be a hűtőbe)

Ezután a puhára főtt húst szedjük ki egy tányérra, és tegyük félre.

A puhára főtt zöldségeket szintén szedjük ki a léből, és botmixerrel pépesítsük, majd öntsük vissza.

Az olajat hevítsük fel, majd szórjuk meg a liszttel, és kevergetve pirítsuk világos zsemleszínűre. Ekkor vegyük le a tűzről, majd keverjük hozzá a pirospaprikát, és hagyjuk langyosra hűlni.

A cukrot állandó keverés mellett karaellizáljuk meg, majd öntsük fel kb. 1 dl vízzel. (amikor a vizet hozzáöntjük hirtelen összekapja, és megkeményedik, de néha megkeverve teljesen feloldódik)

Amikor a rántás már csak langyos, adjuk hozzá a tejfölt, és keverjük simára.

Ezután öntsük hozzá a forrásban lévő zöldséges léhez, majd egy kézi habverővel keverjük simára, főzzük sűrűre. Közben keverjük hozzá a mustárt, és a karamellizált cukrot is. 

Ezután helyezzük vissza a szószba a hússzeleteket, majd néha óvatosan megkeverve, forraljuk ki, és főzzük tovább még pár percig.

Ízlés szerint citromlével is ízesíthetjük a vadast, de én inkább több tárkonyecetet, és mustárt adok hozzá.






Zsemlegombóc hozzávalói 12-13 db-hoz:

2 db zsemle (szikkadt)
20 dkg liszt
1 db tojás (nagy)

őrölt bors
petrezselyemzöld (apróra vágva)
3 dkg vöröshagyma (apróra vágva)
7 dk vaj
1,5 dl víz




A szikkadt zsemlét vágjuk fel kisebb kockákra, majd tegyük egy tepsire, és a sütőben pár perc alatt pirítsuk meg. Ezután vegyük ki, és hűtsük ki teljesen.

A vajat hevítsük fel, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, és pároljuk üvegesre. Ezután vegyük le a tűzről, majd keverjük hozzá a szintén apróra vágott petrezselyemzöldet.

A tojást keverjük össze a vízzel, ízlés szerint sóval, őrölt borssal, majd adjuk hozzá a kihűlt hagymás keveréket, a pirított zsemlekockát, és a lisztet, majd keverjük alaposan össze, hogy egy formázható masszát kapjunk. (ha túl lágy lenne akkor még egy kevés lisztet, ha túl kemény, akkor egy kevés vizet adjunk hozzá)

Ezután a masszából, vizes kézzel formázzunk kisebb gombócokat.

Egy edénybe forraljunk bőséges mennyiségű vizet, majd helyezzük bele a gombócokat, és kb. 10 perc alatt főzzük készre. (főzés közben a gombócok megnőnek)

Ezután szűrőkanállal szedjük ki  a vízből a gombócokat, majd tegyük egy tálba, locsoljuk meg egy pici olajjal, óvatosan forgassuk meg, majd tálalásig tartsuk melegen.






Tálaláskor helyezzük tányérra a hússzeleteket bőséges szafttal együtt, majd a zsemlegombóccal kínáljuk.


16 megjegyzés:

  1. Hát egy adagot nagyon szívesen meg ennék, mert ma csak derelye volt nálunk ebédre...
    Nagyon jól néz ki!!

    VálaszTörlés
  2. Valahogy sohasem szerettem a vadast, de az az igazság még nem csináltam sohasem. Elrettent a menzai vadas emléke.
    Ki kellene próbálnom....borókabogyót még nem is használtam.
    De tényleg nagyon guszta, lehet rászánom magam.

    VálaszTörlés
  3. Gizike, én jövök a tányérkámmal, mert imádom! S képzeld, még soha nem csináltam zsemlegombócot!

    Andi menzai vadasa csak egy rémálom lehetett :-))) Micsoda menza! Nálunk egyszer sem volt...

    VálaszTörlés
  4. Még én sem csináltam. De egészen biztosan nagy sikert aratna nálunk is. Naná, hogy ki fogom próbálni. Szuper recept. Köszi!

    VálaszTörlés
  5. Anikó!
    Köszönöm!!Szívesen küldök neked!! A derelyéből meg én kérnék.:))

    VálaszTörlés
  6. Andi!
    Felejtsed el a menzai vadast!! Szerintem ha te magad készíted, és ízesíted biztosan megszereted. A borókabogyó nagyon finom ízt ad. Páclevekhez és ragulevesbe szoktam tenni.

    VálaszTörlés
  7. Viki!
    Már tálalom is neked, én is imádom!! Próbáld ki a zsemlegombócot, nagyon finom és egyszerű elkészíteni.

    Én csak a szalontüdőre emlékszem a menzás koromból, de az sem volt valami felemelő!!

    VálaszTörlés
  8. Ani!
    Biztosan nektek is ízlik majd!! Lehet még jól kisütött szalonna kockákat is tenni bele, úgy még finomabb!!:)

    VálaszTörlés
  9. Anyosom szokta készíteni, és nagyon szeretem!
    Nálunkfelé tésztával eszik. Van amikor a lakodalmas menűkben is szerepel.
    Már én is elkészítettem, csak nincs róla foto.

    VálaszTörlés
  10. szannalina!
    Tésztával mi a szalontüdőt szoktuk enni, de biztosan azzal is finom. Ha elkészíted tésztával akkor majd megyek hozzád meggusztálni!!!:)

    VálaszTörlés
  11. Nálam is itt kuksol a recept a piszkozatok között. Isteni finom!! :)

    VálaszTörlés
  12. Ó, én is imádom, de csőtésztával...most nagyon szégyellem is magam érte!!!

    VálaszTörlés
  13. Yasmine!
    Kíváncsian várom te hogyan készíted el. :)

    VálaszTörlés
  14. Vica!
    Miért kellene szégyenleni magadat??? Szerintem tésztával is isteni finom lehet, legközelebb én is azt adok hozzá!!:)

    VálaszTörlés
  15. Gizi! Feltétlen próbáld ki marhahússal, ne félj
    tőle, szerintem azzal az igazi. Én felsálból
    szoktam főzni, én sem pácolom előre, és kizárólag zsemlegombóccal készítem. Isteni kaja.

    VálaszTörlés
  16. Anikó!
    Köszönöm a tanácsodat!!! Remélem sikerül szép marhahúst venni (mert az itteni hentesnél nem valószínű) és feltétlen kipróbálom!!!:)

    VálaszTörlés