2010. március 2., kedd

Májjal töltött csirkecomb ananásszal.


A mai ebédünk kalória szegénynek éppen nem mondható, de finomnak annál finomabb volt. Egyszerű összeállítani, és a többi már a sütő dolga. Mindenfajta gyümölccsel együtt sütött hús a kedvencem, az ananászt pedig különösen nagyon szeretem. Most a combokat nem a hagyományos töltelékkel töltöttem meg, inkább az enyhén befűszerezett májra esett a választásom. A bacontől pedig egy enyhén füstölt ízt kapott a hús. Az ananásszal egybesütve pedig még finomabb lett az ízhatás. Kukoricás rizzsel tálalva, egy igen kiadós és laktató ebéd került a tányérunkra.



3 db csirkecomb
3 db csirkemáj
2 doboz ananász konzerv
1 cs bacon szalonna
őrölt fehérbors
szerecsendió
majoránna
bazsalikom
ételízesítő
margarin

A combokat ízlés szerint befűszerezni. A májat enyhén megsózni és megszórni őrölt borssal.
Egy tepsit kikenni margarinnal. Az ananászt lecsepegtetni.

A befűszerezett combok bőre alá behelyezni egy darab májat, majd körbetekerni egy szelet baconnel.
Egymásmellé helyezni őket a tepsibe, és mellétenni a lecsepegtetett ananászt.
Az egyik doboz ananászlé felét aláönteni, majd fóliával lefedni.

Előmelegített sütőben puhára párolni, majd a fóliát levéve melléhelyezni még egy párdarab befűszerezett májat. Ezután visszahelyezni a sütőbe és szép pirosra sütni.
Ízlés szerinti körettel tálalni. Én kukoricás rizst kínáltam hozzá.

10 megjegyzés:

  1. Most látom,hogy már megkaptad, de azért tőlem is szeretettel!:-))

    VálaszTörlés
  2. fincsi májacska.
    ide látszik milyen ropogósra sültek a csirkecombjaid! :)

    VálaszTörlés
  3. Gizike,itt vagyok,és már látom finomat eszek,a pogácsát viszem.puszi.Melli.

    VálaszTörlés
  4. Andi!
    Nagyon köszönöm neked is!!!! Örülök, hogy téged is megismertelek!!:)

    VálaszTörlés
  5. christaylor!
    Nagyon finom volt, és kicsit a képen még sültebbnek is látszik!! Éppen ma gondoltam rád!!!:))

    VálaszTörlés
  6. Melli!
    Remélem jóllaktál!!! Nyugodtan vigyed, de aztán én is kérek belőle!!:))puszi

    VálaszTörlés
  7. Szia Gizi.
    Nagyon szép napot kívánok neked,és megkel hagyni nagyon finomat főztél.puszi

    VálaszTörlés
  8. Ez egy isteni receptnek tűnik. Kipróbálom. Zoli üzeni, hogy gyönyörű szép, de kicsi az adag :-) Telhetetlen férfiak :-D

    VálaszTörlés
  9. Szia Réka!
    Köszönöm!!! Én későn jöttem, így szép estét kívánok neked!!!:)puszi

    VálaszTörlés
  10. Ani!
    Nagyon finom biztosan nektek is ízlik majd!! Ha tudom hogy ő is benéz, akkor neki jóval nagyobb adagot küldtem volna!!:)) Nem telhetetlen, csak jó étvágyú!!!:)))

    VálaszTörlés