2010. március 18., csütörtök

Almás-fahéjas rózsák


Judithnál találkoztam először ezekkel a leveles rózsákkal, most a napokban pedig Lizánál találtam rá. Már az első találkozás is nyomott hagyott bennem, de most végképp nem tudtam ellenállni. Sajnos már a leveles tészta kibontásakor kétségeim voltak, mert valahogy másmilyen szokott lenni. Pedig teljesen friss volt. Azért nem ment el a kedvem tőle, és gyorsan nekiláttam az elkészítésének. A részletes, képes beszámoló a készítési folyamatról Judithnál megtekinthető!!!! Sajnos nekem nem lettek olyan gyönyörűek és rózsa formájúak, inkább egy lomha csigára emlékeztetnek, de ízre isteni finom volt.(gondolom ez a tészta miatt lehetett) Langyosan nem lehet abbahagyni az evését, de tettem félre egy darabot, hogy hidegen is megkóstoljam, és még úgy is nagyon finom. Az elkészítése igen egyszerű, és hirtelen ötlettől vezérelve is rövid idő alatt tálalhatjuk.

1 cs leveles tészta
4-5 db alma
6 ek kristálycukor
1 cs vaníliás cukor
2 tk fahéj
1 citrom
csipet szerecsendió
2-3 dl víz

Az almák magházát kivájni, majd vékonyan felszeletelni. A vizet két evőkanál cukorral, a citromlével és egy teáskanál fahéjjal feltenni forrni.
Ha már forr, belehelyezni a felszeletelt almákat és kb. 2 percig főzni, hogy jól hajlítható legyen. Ekkor szűrővel kiszedni egy papírtörlőre és hagyni, hogy jól felszívja a levét.

A cukrot, a fahajat, a szerecsendiót és a reszelt citromhéjat jól összekeverni.
A tésztát jó vékonyra kinyújtani, majd megszórni az összekevert ízesített cukorral. Nyújtófával kicsit meghengergetni, hogy feltekerésnél ne szóródjon le a tésztáról. Végül derelyeszaggatóval kb. 2 cm-es csíkokra felvágni.

Ezután ráhelyezni az almaszeleteket, jobbról- balra haladva, úgy hogy kicsit fedjék egymást.
Végül balról elkezdeni jó szorosan feltekerni, és a végét jól összenyomkodni.
Egy tepsit kibélelni sütőpapírral, és ráhelyezni egymástól távolabb a tekercseket.
Előmelegített sütőben, közepes lángon kb. 20 perc alatt készre sütni.
Tálaláskor porcukorral megszórni.

18 megjegyzés:

  1. Nekem nagyon tetszenek, mindenkinél megcsodálom, olyan szép!!!! Sajna nálunk csak én vagyok oda az ilyen gyümölcsös finomságokért, így még nem kezdtem hozzá, de ami késik nem múlik!

    VálaszTörlés
  2. Ezekkel nincs semmi baj:)Nagyon is szép rózsák lettek:-DDD

    VálaszTörlés
  3. Alma és fahéj, tökély együtt!
    Pedig én inkább rózsának néztem mindet, mint csigának. :)

    VálaszTörlés
  4. Én is elkészítettem,elsőre rondák voltak,másodszorra már szebbek,de az íze mindkettőnek isteni!!szerintem is nagyon finom :)

    VálaszTörlés
  5. Szerintem is szépek lettek a rózsáid!
    Én is menet közben jöttem rá, hogy úgy a jó, ha vékonyra van szeletelve az alma és feltekerésnél a rózsa közepét egy kicsit feljebb hagyom.
    Örülök, hogy neked is ízlett és kiderült, hogy, hidegen is nagyon finom:-))

    VálaszTörlés
  6. Nagyon ügyes voltál,megkóstolnám ezt is egy kicsit!:-))
    Válaszolsz pár kérdésre?

    VálaszTörlés
  7. Szerintem is inkabb rozsak, mint csigak! Nalunk is nagyon izlett, ugy ahogy mondtad, langyosan nem lehet leallni az evessel :)

    VálaszTörlés
  8. Gyönyörűek és csodálatos ízviláguk lehet!
    Én még csak nézegetem őket, aztán majd csak összeszedem magam és megsütöm, mert már kezdek irigykedni:-))

    VálaszTörlés
  9. Kiskukta!
    Szerintem egyedül is megtudod enni, mert annyira eteti magát. Ne várj vele sokáig!:)

    VálaszTörlés
  10. Niki!
    Köszönöm!!! Azért a széptől kicsit messze vannak!!:))

    VálaszTörlés
  11. christaylor!!!
    Gondoltam rád amikor a fahéjat vettem elő!! :))

    VálaszTörlés
  12. andi!
    köszönöm hogy ezt megírtad, mert azt hittem csak nekem nem akar összejönni. Habár nem a kinézete a fontos, fő hogy isteni finom!!:)

    VálaszTörlés
  13. Liza!
    Köszönöm!!! De jó hogy ezt leírtad, legközelebb én is így tekerem majd fel. Hidegen is nagyon finom volt, de nem hiszem hogy lehet annyit sütni belőle, hogy maradjon.:)

    VálaszTörlés
  14. Andi/cuki!
    Köszönöm!! Természetesen válaszolok!!! Megyek és benézek hozzád.:)

    VálaszTörlés
  15. Judith!
    Köszönöm!!! Biztosan még sokszor megsütöm, mert gyorsan elkészül és lehet ezt lelkiismeret furdalás nélkül is meglehet enni.legközelebb a cukrot édesítőre cserélem majd

    VálaszTörlés
  16. Latsia!
    Köszönöm!! Isteni finom, és szerintem ne halogassad tovább a sütést. Nálatok is biztosan nagy kedvenc lesz.:)

    VálaszTörlés
  17. De aranyos vagy, hogy gondoltál rám a fahéjnál! :)
    Erősen fahéjfüggő vagyok. Az egyik legcsodálatosabb fűszer! Imádom!

    VálaszTörlés
  18. christaylor!
    Én is nagyon szeretem, többek között a fahéjat is!!:))

    VálaszTörlés