2010. január 27., szerda

Szalagos fánk.



Napok óta készülök fánkot sütni, először is mert így farsang táján éppen aktuális, másodsorban pedig, mert nagyon szeretjük. A szalagos fánk az örök kedvenc, melyet még az anyukámtól tanultam. Ő is szívesen sütötte farsang táján. Mivel ez egy szalagos fánk, így a nevéhez illően, kellene hogy szépen látszódjon rajta a szalag. Sütés közben aztán kicsit izgulok is, hogy sikerüljön, de azért általában, szép szalagos. Viszont, ha mégsem, hát gyorsan megesszük úgy is, mert szalag ide, vagy oda, a fánk mindenképpen nagyon finom. A frissen kisült, habkönnyű fánkokat porcukorral megszórva, és házi sárgabaracklekvárral tálaltam. (további fánkreceptek itt megtalálhatóak)






Hozzávalók 25-30 db fánkhoz:

50 dkg liszt
2,5 dkg élesztő
5 dkg porcukor
5 dkg vaj (v. Rama margarin)
2 tojássárgája
1/2 dl rum
csipet só
3 dl tej
olaj a sütéshez






Én kenyérsütőgépben dagasztom meg a tésztát, de ezt megtehetjük a robotgép dagasztó karjával, vagy kézzel is.

Az élesztőt futtassuk fel egy kevés langyos, cukros tejbe.

A tojások sárgáját keverjük habosra a porcukorral, az olvasztott vajjal (v. margarinnal) és a rummal. Ezután keverjük hozzá a maradék langyos tejet is, majd öntsük bele a kenyérsütőgép üstjébe.

Ezután öntsük hozzá a felfuttatott élesztőt, majd kanalazzuk rá a csipet sóval összekevert lisztet.
Indítsuk el a dagasztó programot, majd dagasszuk meg a tésztát. (egy lágyabb tésztát fogunk kapni)

A megdagasztott tésztát tegyük át egy alaposan kilisztezett kelesztőtálba, majd langyos helyen, kb. egy óra alatt kelesszük duplájára.

A megkelt tésztát borítsuk ki egy lisztezett felületre, majd nyújtsuk ki ujjnyi vastagra és ízlés szerinti méretű pogácsaszaggatóval szaggassuk ki. Ezután takarjuk le egy konyharuhával, majd szobahőmérsékleten kelesszük még 30 percig.

Egy serpenyőbe öntsünk bőséges mennyiségű olajat, majd melegítsünk fel. Egy csipet tésztával ellenőrizzük, hogy elég forró-e már az olaj. (akkor jó, ha rögtön elkezd sülni, és feljön az olaj tetejére)

A fánkokat a felső felükkel lefelé helyezzük bele a forró olajba, majd egy fedővel fedjük le a serpenyő tetejét. Közepes hőfokon süssük 1-2 percig, majd fordítsuk át a fánkokat, és süssük a másik felét is szép pirosra. (átfordítás után, már nem kel lefedni a fedővel a serpenyő tetejét!!!!!!!)

A megsült fánkokat szedjük ki papírtörlőre, hogy a felesleges olajat felszívja.

Tálalás előtt ízlés szerint szórjuk meg porcukorral, majd lekvárral kínáljuk. Én saját készítésű házi sárgabaracklekvárral kínáltam.
 

Mi is a szalagos fánk titka????

Azt én nem tudom, de most leírom hogy én hogyan sütöm, és szerencsére mindig szalagos lesz.
Az olajat egy csipetnyi tésztával kipróbálom, és ha elég meleg akkor a tészta rögtön feljön a tetejére. Ekkor belehelyezem a fánkokat úgy, hogy az alsó fele kerüljön felülre, majd egy fedővel lefedem.(lehetőleg üveg fedő legyen, így látni mi folyik sütés közben) A lángot kisebbre veszem, majd amikor már az alja szépen megsült, átfordítom, de a fedőt már nem teszem vissza rá. A lángot nagyobbra veszem, és így sütöm készre a fánkokat.

6 megjegyzés:

  1. Nagyon szépek, hú de megkívántam! Kérhetek belőle...?

    VálaszTörlés
  2. Én ahogy olvastam folyamatosan nyeltem.Annál a résznél hogy "jó pár darabot el is fogyasztottam"már rohantam is a konyhába bekeverni a tésztát.

    VálaszTörlés
  3. Tökéletes! Gyönyörű! Én nem tudok ilyet! :-(

    VálaszTörlés
  4. Liza!
    Köszönöm!! Persze hogy kérhetsz, már küldöm is!!!:)

    VálaszTörlés
  5. Zsuzsi!
    Köszönöm hogy benéztél hozzám!!! Lehet már túl is vagy a sütésen, jó étvágyat hozzá!!!!(de látom az megvolt már a recept olvasásakor):)

    VálaszTörlés
  6. Andi!
    Köszönöm!!! És fogadjunk ha így sütöd a tied is pont ilyen lesz!!!:)

    VálaszTörlés