2010. január 8., péntek

Bacon alatt sült, tejfölös harcsa


Megfogadtam hogy az idei évet, kicsit könnyedebb ételekkel kezdjük. Remélem ezt sikerül is betartanom. Így ma egy különösen finom halételt készítettem el. Szeretem a harcsát, főleg paprikásnak, de azért néha valami új elkészítéssel is próbálkozom. Ilyen volt ez a mai ebéd is, és olyan finomra sikerült, hogy nem ez volt az utolsó, hogy az asztalra került. Mindenkinek bátran merem ajánlani, aki szereti a halat és valami gyorsan elkészíthető, de igencsak finom ebédre vágyik.




3 szelet harcsafilé(kb.60 dk)
1 cs bacon szalonna
2 dl tejföl
5 dk sajt
fokhagyma
őrölt fehérbors
fokhagyma por

A harcsa szeleteket besózni, borsozni és megszórni fokhagyma porral.( lehet friss szeletelt fokhagymával is) Egy félóra hosszat állni hagyni.
Egy tepsibe sütőpapírt tenni, majd bacon szeleteket helyezni rá. Erre tenni a befűszerezett halat, majd szintén bacon szeletekkel befedni.
Előmelegített sütőbe, közepes hőmérsékleten kb. 10 percig sütni. Ezután kivenni a sütőből, és a tetejét jól megkenni a tejföllel, majd megszórni a reszelt sajttal.
Vissza tenni a sütőbe, és még kb. 5 percig sütni.



Krumplipürével tálalni. És hogy a halnak legyen miben úszkálni, így mi finom édes Tokaji bort ittunk hozzá.

4 megjegyzés:

  1. Ez jól hangzik. És nagyon egyszerű. Gondolom nem kevésbé finom :-)

    VálaszTörlés
  2. Aha-ahaaaaa! Juj de szuper!

    A finom bor pedig külön egészségetekre váljék!

    VálaszTörlés
  3. Ani!
    Isteni finom lett!! Ha szeretitek a halat, feltétlen próbáld ki.

    VálaszTörlés