2015. március 17., kedd

Fűszeres húsgombóc kelbimbóval és sajtmártással.




A mai ebéd megtervezésekor az első gondolatom az volt hogy fasírtot készítek, de aztán kissé átalakult fűszeres húsgombóccá. A húsgombócokat a sütőben sütöttem készre, így aztán a szintén fűszeres, vajban sütött kelbimbóval együtt került be a légkeveréses sütőbe. Ameddig a húsgombócok, és a kelbimbó a sütőben csücsült, (ez kb fél óra volt) addig bőven volt időm elkészíteni a sajtmártást, majd együtt tálaltam. A kelbimbón kívül más köretre nem is volt szükség, mert így is nagyon laktató volt.






 Hozzávalók a húsgombóchoz:

50 dkg darált hús
10 dkg lángolt kolbász
1 db tojás
5 dkg kukoricaliszt
1 mk pirospaprika
1/2 mk chili
1 tk őrölt köménymag
3 gerezd fokhagyma
1 db vöröshagyma (közepes)

1/2 ek olaj


A vöröshagymát és a fokhagymát pucoljuk meg, és vágjuk fel apróra. A kolbászt vágjuk fel kisebb kockákra.

Egy serpenyőbe hevítsük fel az olajat, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, és kezdjük el üvegesre párolni. Amikor félig megpárolódott, adjuk hozzá a felkockázott kolbászt, és az apróra vágott fokhagymát, majd pirítsuk pár perc alatt szép pirosra. Ezután szedjük ki a zsiradékból, és hűtsük ki teljesen.

A darált húshoz adjuk hozzá a kukoricalisztet, a tojás, ízlés szerint fűszerezzük, majd keverjük össze. Ezután adjuk hozzá a teljesen kihűlt kolbászos-hagymát, majd gyúrjuk alaposan össze.

Ezután vizes kézzel formázzunk kisebb golyókat a masszából, majd helyezzük egy sütőpapírral bélelt tepsire, melyet előzőleg egy kevéske olajjal meglocsoltunk. Végül a húsgolyókat is locsoljuk meg egy kevés olajjal mielőtt betennénk a sütőbe.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 30-35 perc alatt szép pirosra. (én légkeverésnél 160 fokon, 30 percig sütöttem)







Hozzávalók a kelbimbóhoz:


50 dkg kelbimbó
5 dkg olvasztott vaj
1/2 citrom leve
1/2 tk só
frissen őrölt bors


A kelbimbó külső leveleit szedjük le, és vágjuk félbe, majd tegyük bele egy jénai tálba.

Ezután szórjuk meg a sóval, őröljünk rá borsot, majd facsarjuk rá a citromlevet, és öntsük rá az olvasztott vajat. Végül forgassuk össze, hogy a fűszeres vaj mindenhol érje.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük kb. 30 percig hogy kellően megpuhuljon. (ha a felső levél kissé pirosabbra sül, azt tálalás előtt szedjük le róla)

A sütőből kivéve takarjuk le egy fóliával, és tálalásig tartsuk melegen.







Sajtmártás hozzávalói:


10 dkg füstölt sajt (reszelve)
5 dkg edami sajt (reszelve)
10 dkg mascarpone
3 dkg vaj
1,5-2 dl főzőtejszín (20%-os)
só (ízlés szerint)
őrölt fehér bors (ízlés szerint)


A vajat és a tejszín felét melegítsük össze, majd vegyük le a tűzről, adjuk hozzá a mascarponét, és kézi habverővel keverjük simára. 

Ezután tegyük vissza a tűzre, majd amikor már elkezd forrni, állandó keverés mellett adjuk hozzá a reszelt füstölt és az edami sajtot. Keverés közben ízlés szerint sózzuk, és borsozzuk, majd keverjük simára. 

A maradék tejszínt fokozatosan keverjük hozzá, nehogy túl híg legyen a mártás. Kevergetve főzzük még pár percig, majd rögtön tálaljuk. (figyeljünk, hogy tálalás előtt ne hűljön nagyon le, mert visszamelegíteni nem lehet, mert be fog csomósodni)






Tálalás előtt helyezzük tányérra a húsgombócokat és a kelbimbót, majd locsoljuk meg a sajtmártással, és úgy kínáljuk. (azalatt az idő alatt még a húsgolyó sül, bőven van idő elkészíteni a sajtmártást, majd rögtön tálalni)


1 adag tápanyagtartalma sajtmártás nélkül:

Energia: 336 kcal

Fehérje: 26 g

Zsír: 19 g

Szénhidrát: 14 g



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése