2015. március 10., kedd

Sütőtökös gnocchi sajtmártással és zsályával.





A piacokon már megjelent a medvehagyma, hamarosan fellelhető lesz majd a spárga is, de szerencsére még a sütőtökkel is találkozhatunk. Mivel már jó ideje készülök sütőtökös gnocchi-t csinálni, így nem is halogattam tovább, nehogy kifussak az időből. Tegnap éppen egy szép, és mint sütés után kiderült ízre is finom tököt sütöttem, így gyorsan félre is tettem egy adag gnocchi-ra valót. Azt nem mondanám, hogy nem pepecselős feladat az elkészítése, de a végeredmény kárpótolt érte. Először gondban voltam, hogy mivel is tálaljam, végül aztán a frissen szedett zsályaleveleket vajban pár pillanat alatt ropogósra sütöttem, és készítettem még egy finom sajtmártást is. Tálaláskor pedig a gnocchi-t meglocsoltam a sajtmártással, és megszórtam a ropogósra sült zsályalevelekkel, és úgy kínáltam.







Hozzávalók a gnocchi-hoz:

15 dkg sütőtök (megsütve)
10 dkg krumpli
15 dkg liszt
1 db tojássárga
csipet szerecsendió

1 marék frissen szedett zsálya
kb. 5 dkg vaj


A vajat hevítsük fel, majd tegyük bele a frissen szedett zsályaleveleket, és pár pillanat alatt süssük ropogósra. Ezután szedjük ki a vajból, és tegyük félre.

A sütőtököt először süssük meg, majd villával alaposan törjük össze, és hűtsük ki egészen.

A krumplit főzzük meg enyhén sós vízben, majd szűrjük le, nyomjuk át krumplinyomón, (v. villával törjük alaposan össze) majd hűtsük ki egészen.

Ezután keverjük össze a kihűlt sütőtököt a szintén kihűlt krumplival, egy csipet sóval, és szerecsendióval.

Ezután adjuk hozzá a liszt felét, és a tojássárgáját, majd gyors mozdulatokkal kezdjük el összegyúrni. A többi lisztet apránként adagoljuk hozzá, hogy egy könnyebb tésztát kapjunk. (kicsit lágyabb legyen a tészta, de már ne ragadjon)

Alaposan lisztezett felületen nyújtsuk vastagabbra, majd vágjuk fel kb 2 cm-es csíkokra. Ezután a tésztacsíkokat daraboljuk fel, majd egy villa hátulján görgessük végig. (kb. 1,5 cm-es darabokra vágjuk fel)

Forrásban lévő vízbe  tegyünk egy mokkáskanál sót, majd tegyük bele a gnocchi-t és addig főzzük, még feljön a víz tetejére. Ezután szűrjük le, majd tegyük bele a zsálya sütésénél visszamaradt vajba, és forgassuk össze.







Sajtmártás hozzávalói:

 10 dkg sajt
3 dkg vaj
1 tk liszt
1,5-2 dl tej
őrölt fehér bors



A vajat hevítsük fel, majd adjuk hozzá a lisztet, és pár pillanat alatt, állandó keverés mellett, készítsünk világos színű rántást. (nem szabad megpirítani a lisztet!!!)

Ezután vegyük le a tűzről, majd öntsük hozzá a fele mennyiségű tejet, sózzuk, borsozzuk, és egy kézi habverővel keverjük simára. Ezután tegyük vissza a tűzre és állandó keverés mellett, kezdjük el besűríteni. Amikor már kezd sűrűsödni, keverjük hozzá a reszelt sajtot, majd apránként adagoljuk hozzá a maradék tejet is. (annyi tejet adjunk hozzá, hogy egy szószos állagot kapjunk)







Tálaláskor szedjük a gnocchi-t tányérra, majd csorgassuk meg a sajtmártással, és szórjuk meg a ropogósra sült zsályalevelekkel, és úgy kínáljuk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése