2015. március 22., vasárnap

Pavlova mascarponés-vaníliakrémmel és gyümölccsel.



Nagy kedvenc nálunk a kívül ropogós, belül pedig finom puha habcsóktorta, azaz Pavlova. A hétvégére így aztán Pavlovát sütöttem. Vagyis sütés helyet inkább azt mondanám hogy a cukorral keményre felvert tojásfehérjét kb.100 fokos sütőben szárítottam. Ameddig a sütőben száradt a torta, addig gőzfürdő fölött vaníliakrémet készítettem, majd mascarponéval simára kevertem. Tálalás előtt aztán a teljesen kihűlt habcsóktortára kanalaztam a mascarponés vaníliakrémet, majd a tetejére mandarint és kiwit pakoltam, és gránátalmával megszórtam. Végül olvasztott csokoládéval csorgattam meg a tortát, majd rögtön fel is tálaltam. (további Pavlova (habcsók) receptek itt megtalálhatóak)





Hozzávalók:

 3 tojásfehérje (nagy)
20 dkg kristálycukor
1/2 ek kukoricakeményítő
1/2 tk ecet (10%-os)
csipet só


A tojásfehérjét tegyük bele egy keverőtálba, majd szórjuk meg egy csipet sóval, és robotgéppel kezdjük el habbá verni. Amikor már kezd kifehéredni, állandó keverés mellett adjuk hozzá a kristálycukrot. (porcukrot is adhatunk hozzá, de a kristálycukortól keményebb lesz a hab)

Ezután addig keverjük, míg majdnem teljesen kemény habot kapunk. Ekkor állandó keverés mellett először csorgassuk hozzá az ecetet, majd apránként szórjuk bele a kukoricakeményítőt. Végül keverjük még 1-2 percig, hogy jó kemény habot kapjunk.

Egy sütőpapírra kanalazzuk rá a kemény habot, majd formázzunk egy kb. 26 cm-es kört. (kanállal kis csúcsokat formázzunk rá)

Helyezzük be 100-120 fokra előmelegített sütőbe, majd szárítsuk 60 percig. Ezután kapcsoljuk le a sütőt, és hagyjuk csukott ajtónál még 30 percig száradni. (Én légkeverésnél 100 fokon szárítottam 50 percig)

Ezután vegyük ki a sütőből, majd óvatosan emeljük le a sütőpapírról, helyezzük rácsra, és hűtsük ki egészen.





 Mascarponés-vaníliakrém hozzávalói:

25 dkg mascarpone
15 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor
2 tk vaníliaaroma
2 db tojás (nagy)
1 db tojássárgája
2 dl tej

Díszítéshez ízlés szerint mandarin, kiwi, gránátalma, és csokoládé.


A tejet keverjük össze a vaníliaaromával, és melegítsük forráspontig.

Az egész tojásokat és a tojássárgát keverjük habosra 10 dkg porcukorral, és a vaníliás cukorral. Ezután tegyük a tálat gőzfürdő fölé, majd állandó keverés mellett, csorgassuk hozzá a meleg tejet.

Ezután kézi habverővel addig keverjük, míg pudingszerűen besűrűsödik. Ekkor vegyük le a gőzről, majd hűtsük ki egészen.

A mascarponét keverjük simára a maradék cukorral, majd apránként keverjük hozzá a pudingszerűre főzött, teljesen kihűlt, vaníliakrémet.





Tálalás előtt kanalazzuk a Pavlova torta tetejére a mascarponés vaníliakrémet, majd ízlés szerint pakoljuk rá a gyümölcsöket.  Ezután csorgassuk meg olvasztott csokoládéval, majd ízlés szerint felszeletelve kínáljuk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése