2015. június 27., szombat

Hétvégi receptajánló!!! Lecsós szelet.




A hétvégére egyik nagy kedvencemet, lecsós szeletet készítettem. A nyár folyamán szinte minden héten főzök lecsót, hol szalonnával, kolbásszal jól megpakolva, vagy éppen csak tojással, de időnként egy-egy hússzelettel. Hallottam már lecsós szeletet sütőben készítve, vagy éppen egyszerre főzve a lecsót a hússal, és biztosan mindegyik változat nagyon finom, de én az évek alatt bevált készítési módon mit sem változtatva készítettem el most is. Tálaláskor rizst kínáltam mellé, de pl. tarhonyával is nagyon szeretjük.






 Hozzávalók:

6 szelet sertéskaraj
15 dkg császárszalonna
6 db paprika
3 db paradicsom
1 nagy vöröshagyma
őrölt bors
1 mk pirospaprika
4-5 ek olaj
1 dl víz





A hússzeleteket klopfoljuk ki, majd sózzuk, és szórjuk meg őrölt borssal. Ezután hagyjuk legalább fél órát állni, hogy az ízek átjárják.

A császárszalonnát vágjuk fel ízlés szerinti kockákra. A paprikát a paradicsomot, és a vöröshagymát szeleteljük fel.

Egy serpenyőbe tegyük bele a felkockázott szalonnát, majd addig süssük, hogy szép színt kapjon. Ekkor szedjük ki a zsiradékból és tegyük félre.

A visszamaradt zsiradékhoz adjunk hozzá két evőkanál olajat, majd süssük a hússzeletek mindkét oldalát kifehéredésig. Ezután tegyük hozzá az elősütött szalonnát, majd öntsük fel a vízzel, és félig lefedve a serpenyőt, addig főzzük még a víz majdnem teljesen elfől. (ezalatt a hús félpuhára fől)

Egy másik serpenyőbe hevítsük fel a maradék olajat, majd adjuk hozzá a vöröshagymát, és addig pároljuk még kissé összeesik. Ezután adjuk hozzá a felszeletelt paprikát, és a paradicsomot is. Szórjuk meg egy kevés sóval, forgassuk össze, majd pároljuk pár percig, hogy kissé összeessen.

Amikor a hús alól már majdnem teljesen elfőtt a víz, öntsük hozzá a lecsós alapot, majd pároljuk tovább. Közben ízlés szerint sózzuk, és szórjuk meg a pirospaprikával. (a paprika és a paradicsom főzés közben enged annyi levet amiben készre fől)

Főzés közben többször rázogassuk meg, de ne keverjük, mert összetörnek a zöldségek. Addig főzzük, még a hús teljesen megpuhul, de a paprika roppanós maradjon.





Közben készítsünk a lecsós szelethez ízlés szerinti köret. Én rizst főztem hozzá, de pl. tarhonyával is tálalhatjuk.

Tálaláskor helyezzük a hússzeletet a tányérra, kanalazzuk rá a lecsót, tegyük mellé a köretet, majd úgy kínáljuk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése