2015. június 3., szerda

Citromos-epres túrótorta. (sütés nélküli)




A nyár slágere is  lehet ez az egyszerű, sütés nélküli túrótorta, melyet ízlés szerint szezonális gyümölccsel készíthetünk el. Mivel most éppen az eper érik, így a citromos-túrós alapkrémbe, és a torta tetejére eper került. A torta alapja készülhet babapiskótából, vagy éppen kekszből. Az én választásom most a babapiskótára esett, de a kekszes változat is finom. A torta elkészítése nem egy bonyolult feladat, több időt csakis a várakozás vesz igénybe, még a torta a hűtőben pihen, hogy kellően megdermedjen, és szeletelhető, majd fogyasztható legyen. Nagy melegben pedig nincs is finomabb mint egy jól lehűtött, gyümölcsös tortaszelet.







 Hozzávalók 24 cm-es tortaformához:

10 dkg margarin
20 db babapiskóta
1-2 ek tej (hideg)


A babapiskótát morzsoljuk össze, majd adjuk hozzá a felolvasztott, forró margarint, és keverjük alaposan össze. Ezután kanalanként adjuk hozzá a tejet, hogy könnyen összeálljon a tészta.

Ezután egy 26 cm-es tortaformát béleljünk ki sütőpapírral, majd öntsük és lapogassuk tenyérrel egyenletesen el a piskótás keveréket.

Ezután tegyük be legalább fél órára a hűtőbe, hogy teljesen megdermedjen a piskótás alap. Végül vegyük ki a hűtőből, óvatosan húzzuk le a sütőpapírt, majd a papírral együtt helyezzük vissza a tortaformába.






 Citromos-epres rész hozzávalói:

2 dl hideg víz
1 cs vaníliás pudingpor (főzős)

A pudingot a vízzel keverjük simára, majd kevergetve főzzük sűrűre. Ezután vegyük le a tűzről, majd hűtsük ki egészen.


25 dkg túró
15 dkg porcukor
1/2 citrom leve és reszelt héja
2 cs vaníliás cukor


A túrót a cukorral, a citromlével, és a citromhéjjal keverjük simára, majd keverjük hozzá a kihűlt pudingot is.


1 dl víz
10 g zselatin (por)


A vizet forraljuk fel, majd vegyük le a tűzről, és állandó keverés mellett, adjuk hozzá a porzselatint. Ezután addig keverjük, még a zselatin teljesen feloldódik, majd hűtsük ki, hogy éppen csak langyos legyen. Ezután öntsük hozzá a túrós-pudingos masszához, és szintén keverjük alaposan össze.


5 dl Hulala (növényi tejszín)
50 dkg eper

Az epret alaposan mossuk meg, csepegtessük le, és kb. a felét daraboljuk fel. A nagyobb szemeket vágjuk félbe, és tegyük félre a díszítéshez.

A Hulalát verjük kemény habbá, majd apránként, óvatosan keverjük hozzá a túrós keverékhez.
(ízlés szerint habtejszínnel is készíthetjük)

Ezután a feldarabolt epret adjuk hozzá a habos krémhez, és óvatosan forgassuk össze.


Végül a babapiskótás alapra kanalazzuk rá az epres-túrós tölteléket, és egyenletesen simítsuk el a tetejét, majd 2-3 órára tegyük be a hűtőbe, hogy a krém teljesen megdermedjen, és az ízek jól összeérjenek.






Amikor a torta már teljesen megdermedt, vegyük ki a hűtőből, majd helyezzük rá az előzőleg félbevágott eperszemeket. Ezután öntsük le tortazselével, majd szintén tegyük be a hűtőbe, hogy a tortazselé kellően megdermedjen.  (a tortazselét a tasakon lévő leírás szerint készítsük el)

Tálalás előtt vegyük ki a tortát a hűtőből, majd ízlés szerint szeleteljük fel, és úgy kínáljuk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése