2015. június 10., szerda

Emeletes Pavlova torta gyümölcsökkel.




Ezt az emeletes Pavlova tortát akár úgy is jellemezhetném, hogy három emeletes élvezet. A kívül ropogósra sült habcsók, a mascarponekrémmel, és a gyümölcsökkel annak ellenére hogy egy kalóriabomba,  egyszerűen abbahagyhatatlan. Én most az utolsó érett eperszemekkel, az éppen most érő fekete faeperrel, (erre felénk szedernek hívják) és cseresznyével pakoltam meg a rétegeket, de ízlés szerint más gyümölcsöt (gyümölcsöket) is választhatunk. A szeletelésről pedig csak annyit, hogy lehet nem lesznek szép, és formás szeletek, de az ízek ezt a kis szépséghibát falatozás közben garantáltan feledtetik velünk.






Hozzávalók a 24 cm-es Pavlovához:


 3 tojásfehérje (nagy)
20 dkg porcukor
1 ek kukoricakeményítő
1/2 tk ecet (10%-os)
csipet só


A tojásfehérjét tegyük bele egy keverőtálba, majd szórjuk meg egy csipet sóval, és robotgéppel kezdjük el habbá verni. Amikor már kezd kifehéredni, állandó keverés mellett kanalazzuk hozzá a porcukrot.

Ezután addig keverjük, még majdnem teljesen kemény habot kapunk. Ekkor állandó keverés mellett először csorgassuk hozzá az ecetet, majd apránként szórjuk bele a kukoricakeményítőt. Végül keverjük még 1-2 percig, hogy jó kemény habot kapjunk.

Egy sütőpapírra kanalazzuk rá a kemény habot, majd formázzunk egy kb. 24 cm-es kört. (kanállal kis csúcsokat formázzunk rá)

Helyezzük be 100-120 fokra előmelegített sütőbe, majd szárítsuk 60 percig. Ezután kapcsoljuk le a sütőt, és hagyjuk csukott ajtónál még 30 percig száradni. (én légkeverésnél 100 fokon szárítottam 50 percig, majd csukott ajtónál hagytam tovább száradni)

Ezután vegyük ki a sütőből, majd óvatosan emeljük le a sütőpapírról, helyezzük rácsra, és hűtsük ki egészen.






 Hozzávalók a 20 és 10 cm-es Pavlovához:


  5 tojásfehérje (nagy)
30 dkg porcukor
1 ek kukoricakeményítő (púpozott)
1/2 tk ecet (10%-os)
csipet só


A tojásfehérjét tegyük bele egy keverőtálba, majd szórjuk meg egy csipet sóval, és robotgéppel kezdjük el habbá verni. Amikor már kezd kifehéredni, állandó keverés mellett adjuk hozzá a porcukrot.

Ezután addig keverjük, még majdnem teljesen kemény habot kapunk. Ekkor állandó keverés mellett először csorgassuk hozzá az ecetet, majd apránként szórjuk bele a kukoricakeményítőt. Végül keverjük még 1-2 percig, hogy jó kemény habot kapjunk.

Egy sütőpapírra rajzoljunk egy 20 cm-es, és egy 10 cm-es kört, majd elosztva kanalazzuk rá a kemény habot, és formázzuk meg (kanállal kis csúcsokat formázzunk rá)

Helyezzük be 100-120 fokra előmelegített sütőbe, majd szárítsuk 60 percig. Ezután kapcsoljuk le a sütőt, és hagyjuk csukott ajtónál még 30 percig száradni. (én légkeverésnél 100 fokon szárítottam 50 percig, majd csukott ajtónál hagytam tovább száradni)

Ezután vegyük ki a sütőből, majd óvatosan emeljük le mindkettőt a sütőpapírról, helyezzük rácsra, és hűtsük ki egészen.






Mascarponekrém hozzávalói:

35 dkg mascarpone (lehet több is)
15 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor
1/2 citrom leve
2 dl Hulala (v. habtejszín)

Gyümölcs ízlés szerint. (én epret, cseresznyét, és fekete faepret (szedret) pakoltam rá.


A mascarponét keverjük simára a porcukorral, a vaníliás cukorral, és a citromlével.

A Hulalát (v. habtejszínt) verjük fel kemény habbá, majd apránként keverjük hozzá a mascarponekrémhez.

Az ízlés szerint választott gyümölcsöket alaposan mossuk meg, és csepegtessük le.

A 24 cm-es habcsóklapot helyezzük rá egy tálcára, majd kanalazzunk rá ízlés szerint a mascarponekrémből, és rakjuk ki a gyümölcsökkel.

Ezután helyezzük rá a 20 cm-es habcsóklapot, majd szintén kanalazzunk rá a mascarponekrémből, és rakjuk ki a gyümölcsökkel.

Végül helyezzük rá a 10 cm-es habcsóklapot, majd kanalazzuk rá a maradék krémet, és pakoljuk rá a maradék gyümölcsöt.

Tálalás előtt éles késsel, ízlés szerint szeleteljük fel, és úgy kínáljuk. (lehetséges hogy nem tudunk majd szép szeleteket vágni, viszont a torta olyan finom, hogy ezért kárpótol majd bennünket)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése