2014. május 17., szombat

Hétvégi receptajánló!!! Ananásszal és sárgarépával töltött császárhús.




A császárhús, avagy a sertéshasaalja megsütve egy nagyon finom, szaftos hús, melyet már többféleképpen sütötten és mindig nagy sikere volt. Nemrégiben pedig megláttam ezt a majdnem egészen átvágott, majd a szeletek között ananásszal, és sárgarépával töltött húst, és rögtön tudtam hogy ezt nekem is meg kell sütnöm. Mivel a fagyasztóban éppen volt még a disznóvágáskor eltett császárhús, így nem is várakoztattam a receptet tovább. A megtöltött húst, sütés előtt még nyakon öntöttem egy nagy adag fűszeres tejföllel, majd a többi már a sütő dolga volt. A sütőben lassan puhára párolódott, majd szép pirosra sült. Ameddig a hús sült elkészítettem hozzá a köretként kínált krumplipürét, de ízlés szerint más körettel is tálalhatjuk.







 Hozzávalók:

1,5 kg császárhús (sertés hasaalja)
3 db sárgarépa
1 db ananász konzerv
3-4 dl tejföl
1 ek dijoni mustár
őrölt bors
bazsalikom
oregánó
1,5 dl fehérbor (v. víz)
2 ek zsír







A császárhúst ízlés szerint szeleteljük fel, de úgy hogy ne vágjuk át teljesen a húsos részt. (szeletelés után olyan legyen mint egy könyv, lapozgatni tudjuk a szeleteket)
Ezután minden bevágásnál ízlés szerint sózzuk, és szórjuk meg őrölt borssal a hússzeleteket.

Az ananászt öntsük bele egy szűrőbe, és csepegtessük le a levét.

A sárgarépát pucoljuk meg, majd vékonyra szeleteljük fel.

Ezután a hússzeletek közét rakjuk ki a lecsepegtetett ananásszal, és a felszeletelt sárgarépával.

A tepsit kenjünk ki a zsírral, és öntsük bele a bort, (v. vizet) majd helyezzük bele a megtöltött húst.

A tejfölhöz adjuk hozzá a mustárt, sózzuk, borsozzuk, és szórjuk meg ízlés szerint szárított bazsalikommal és orgánóval, majd keverjük alaposan össze.
Ezután a tejfölös keveréket öntsük rá a tepsiben lévő húsra úgy, hogy teljesen befedje, majd a tepsit fedjük le fóliával.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, és közepes hőmérsékleten kb. két óra alatt pároljuk puhára a húst. Ezután vegyük le a fóliát, és süssük szép pirosra.

Ameddig a hús sül készítsünk hozzá ízlés szerint köretet. Én krumplipürét készítettem hozzá.

A szép pirosra sült húst vegyük ki a sütőből, hagyjuk hűlni, majd éles késsel szeleteljük fel.

Tálaláskor a felszeletelt húst helyezzük tányérra, és ízlés szerinti körettel kínáljuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése