2013. április 20., szombat

Hétvégi receptajánló!!! Póréhagymás-tejszínes hús wok-ban.



 Csodálatosan süt a nap, és a hosszúra nyúlt hideg tél után kinek van kedve ilyen gyönyörű időben órákat a konyhában tölteni. Így aztán erre a hétvégére egy olyan receptet hoztam, melyet wok-ban fél óra alatt elkészíthetünk. (természetesen wok hiányában egy serpenyőben is készíthetjük, csak akkor kicsivel több időt vesz igénybe) Volt itthon egy szál póréhagyma melyet szerettem volna minél előbb felhasználni, így azt a vékonyra felcsíkozott sertéscombbal lepirítottam, majd a fűszerezés után fehérborban puhára pároltam. Végül egy kevés kukoricaliszttel megszórtam, majd tejszínnel felöntöttem, és pár perc alatt besűrítettem a szaftot. Tálaláskor én rizst kínáltam mellé, de krumplipürével, vagy éppen egy szelet puha kenyérrel is tálalhatjuk. A sertéshús helyett pedig ízlés szerint csirke, vagy éppen pulykamellből is készíthetjük.






Hozzávalók:

30 dkg sertéscomb
1 kisebb póréhagyma
2 gerezd fokhagyma
1,5 dl fehérbor
őrölt fehér bors
szerecsendió
kakukkfű
1 db húsleveskocka
2 tk kukoricaliszt
2 dl tejszín
3 dkg Vénusz margarin
2 ek olívaolaj






A sertéscombot vágjuk fel vékony csíkokra. A póréhagymát vágjuk fel kicsit vastagabb szeletekre. A fokhagymát vágjuk fel apróra.

A wokba hevítsük fel a margarint és az olívaolajat, majd adjuk hozzá a vékony csíkokra vágott húst. Pár perc alatt kicsit pirítsuk le, és adjuk hozzá a felszeletelt pórét, majd az apróra felvágott fokhagymát. Néha megkeverve pároljuk addig, hogy a hagyma kissé összeessen. Ezután ízlés szerint szórjuk meg a fűszerekkel, morzsoljuk rá a leveskockát, végül pedig öntsük fel a borral.
Ezután forraljuk ki, majd a hőfokot mérsékelve, a wok tetejét félig lefedve, pároljuk puhára a húst. (figyeljünk közben nehogy a hagyma szétfőjön)

Amikor a hús teljesen megpuhult, és szinte a szaftjára sült, akkor szórjuk meg a kukoricaliszttel, majd óvatosan keverjük össze. Ezután öntsük fel a tejszínnel, majd forraljuk ki, és főzzük pár percig hogy kissé besűrűsödjön a szaft.

Tálaláskor ízlés szerinti körettel kínáljuk. Én rizst főztem és azzal kínáltam.

3 megjegyzés:

  1. Que sabroso esa pierna de cerdo una exquisitez.... adorable plato me lo llevo,abrazos y abrazos.

    VálaszTörlés
  2. Finom ebédetek volt! Nálunk is szépen süt a nap, végre itt a jó idő :) Kellemes további hétvégét!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon guszta, jöhetne nekem is...:)

    VálaszTörlés