2013. április 24., szerda

Almazselé chilipaprikával.



 A napokban lapozgattam az egyik receptes könyvemet és amikor ehhez a recepthez értem, rögtön megragadott az üvegekbe zárt opálosan selymes zselé fotója. A recept elolvasása után úgy döntöttem, hogy kisebb átalakítással (néhány eredeti hozzávaló híján) én is megfőzöm ezt a zselét. Mivel rövid idő alatt elkészült, már csak arra kellett várnom, hogy teljesen kihűljön, és megdermedjen. Aztán kissé izgatottan bontottam fel, és kóstoltam meg. Szerencsére nem kellett csalódnom a receptben, mert a végeredmény igencsak finomra sikeredett. Azóta leteszteltük már frissen kisült leveles-sajtos csigával, és sült krumplival is, és mindkettőhöz remekül illet ez a édes, ám kissé csípős zselé. 






 Hozzávalók 2 kisebb üveghez:

5 dl almalé (100%-os)
20 dkg cukor
10 g zselatin (por)
2 tk chili pasta (v. 2 db chili paprika apróra vágva)






 Az almalevet és a cukrot tegyük fel forrni, majd amikor már felforrt, adjuk hozzá a chili pastát (v. az apróra összevágott, kimagozott chili paprikát)

Ezután kevergetve, szép lassan főzzük 2-3 percig, majd vegyük le a tűzről. Állandó keverés mellett öntsük hozzá a porzselatint, és addig kevergessük, még teljesen feloldódik.

Ezután töltsük bele üvegekbe a forró, de még folyékony keveréket, majd légmentesen zárjuk le az üveg tetejét. Ameddig a zselé hűl, többször fordítsuk fejre, és görgessük az üvegeket az oldalukon, hogy a chilidarabkák ne üljenek le teljesen az üveg aljára.

Végül hagyjuk teljesen kihűlni, és megdermedni a zselét.





Az elkészült zselé lezárt üvegekben hosszabb ideig eltartható. Felbontás után viszont tároljuk hűtőszekrényben.





Ezt a kissé pikáns, édesen-csípős almazselét ízlés szerint kínálhatjuk egy frissen kisült leveles-sajtos csiga mellé, vagy éppen sült krumplihoz, esetleg előételként egy finom cheddar sajthoz is remekül illik.

3 megjegyzés: