2012. május 1., kedd

Medvehagymás-túrós pogácsa.



A hétvégi beszélgetős, bográcsozáshoz gondoltam pogácsát sütök, annak ilyenkor mindig nagy sikere van. Először a jól bevált túrós pogácsa receptemre esett a választásom, aztán eszembe jutott, hogy Vikinél nemrégiben szembetaláltam magam a medvehagymás pogácsáival, melyek bizony nagyon guszták voltak, és nagyon kínálták magukat. Akkor el is döntöttem hogy legközelebb én is megsütöm, de mivel már megvettem a túrót, így azt mindenképpen felkellet használnom.  Végül aztán megszületett a medvehagymás-túrós pogácsa, mely bizony remek választásnak bizonyult. Mivel szerettem volna, hogy olyan szép leveles legyen a pogácsám mint Vikié, így az Ő részletesen ismertetett hajtogatási technikáját követtem.  A túrótól a pogácsa tésztája nagyon finom puha lett, és a medvehagyma íze is remekül illet hozzá. Frissen kisülve, még langyosan, egyszerűen nem lehetett abbahagyni, annyira etette magát. Néhány darabot elrejtettem a szekrénybe, mivel kíváncsi voltam rá, hogy másnapra milyen is lesz az állaga. Mondhatom nagyon finom, puha maradt, egyáltalában nem száradt ki, sőt ízre talán még finomabb is volt.





Hozzávalók:

50 dkg liszt
25 dkg vaj
2,5 dkg élesztő
1/2 ek só
2 tojássárgája
25 dkg túró
1 dl tej
1 tk cukor
15 dkg tejföl
10 dkg sajt
1 kisebb marék medvehagyma
tojásfehérje a lekenéshez



Az élesztőt egy pici cukorral elkevert langyos tejbe morzsoljuk bele, és pár perc alatt futtassuk fel.

A lisztet keverjük össze a sóval, majd adjuk hozzá a vajat, és kezdjük el összemorzsolni. Amikor már jó morzsalékos, adjuk hozzá a túrót, és szintén morzsoljuk össze.

Ezután a közepébe csináljunk egy mélyedést, tegyük bele a tejfölt, a tojássárgát, és a felfuttatott élesztőt, majd alaposan gyúrjuk össze, hogy egy sima tésztát kapjunk, és formázzuk gombóccá. (ha szükséges közben még pici lisztet adhatunk hozzá)

A gombóccá formált tésztát ezután takarjuk le a tállal amiben összegyúrtuk, majd szobahőmérsékleten 20 percig pihentessük.

Közben a medvehagymát alaposan mossuk meg, csepegtessük le, majd vágjuk fel apróra.

A tésztát pihentetés után nyújtsuk ki, majd szórjuk rá az apróra vágott medvehagyma felét.
Ezután a tésztát hajtogassuk össze, majd letakarva 10 percig pihentessük.

Pihentetés után a tésztát megint nyújtsuk ki, és szórjuk rá a maradék medvehagymát, majd ismét hajtogassuk össze, és 10 percig pihentessük.

Vikinél a nyújtás-hajtogatás részletes fotókkal illusztrálva megtekinthető!!!!!!

Pihentetés után a tésztát ujjnyi vastagra nyújtsuk ki, a tetejét kenjük le a tojásfehérjével, majd, szórjuk meg a reszelt sajttal.

Ezután ízlés szerint pogácsaszaggatóval szaggassuk ki, vagy egy éles késsel vágjuk fel kockára. (Én derelyevágóval vágtam fel.)

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd helyezzük rá az ízlés szerint megformázott pogácsákat.

Ezután helyezzük be előmelegített forró sütőbe, és 20-25 perc alatt süssük készre. (Én légkeverésnél 170 fokon, 20 percig sütöttem.)

A sütőből kivéve a tepsin hagyjuk hűlni, majd úgy kínáljuk. A legfinomabb még langyosan, de másnapra is finom, puha marad a tésztája.


11 megjegyzés:

  1. Nagyon finom lehetett :) Jó kis pogi :) Én legutóbb rétesben próbáltam ki a medvehagymát :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Húúúú, rétesben is finom lehetett, és mi volt még mellette???

      Törlés
  2. Most már annyira megkivántam a "medvehagymás" dolgokat, hogy képes volnák menni hozzátok, és be csempészni a bőröndömben egy csomó medvehagymát, ugy mint mikor Olaszországban voltam látogatni a vejem szüleit, képes voltam friss babérleveleket, méghozzá águkkal becsomagolni ujságban, és a bőröndömben vissza hozni. Még rozmaringot is tudtam hozni...gyökerestöl, egy nagy csomót, ha, ha,...de a két gyönyörü üveg házi készült Limincellot el fogták, mert mint egy jó bolond, a kézi táskámban tettem.

    A pogácsák nagyon finomnak és omlósnak néznek ki, Gizike, és látom a hátterben a jó kis pohár fehér bort, ami a kedvencem!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elisabeth, Te aztán igazán leleményes vagy, jót mosolygok olvasás közben.:))

      Medvehagyma nélkül is megsütheted ezt a pogácsát, úgy is nagyon finom. A fehérbort pedig nekem is a kedvencem. Legfőképpen a Tokaji aszút szeretem nagyon.

      Törlés
  3. Végre Hozzád is be tudtam kukkantani! Nagyon finom lehetett ez a pogácsa. Olyan jól néz ki, biztos én sem bírtam volna abbahagyni. Mindenféle pogácsát imádok :)!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. María, itt van a jó idő, és így egyre kevesebb időt töltök én is a netezéssel.

      Törlés
  4. A Te pogid is nagyon szép leveles lett!! Biztos szívesen majszoltátok beszélgetés közben, míg vártátok a bográcsban készített ételt...
    Rengeteg fincsi pogácsa választékod van! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fogyott rendesen, bizony nagyon etette magát. Köszi, nagyon szeretjük a pogácsákat, főleg a töpörtyűs a kedvenc.

      Törlés
  5. Nagyon guszták!Igazi vendégváró falat, egy pohár fehérbor társaságában, ahogy a képen látom!:)

    VálaszTörlés
  6. Ez valami csodaszép! Nehezen tudnám megállni, hogy ezt az egész tálnyit be ne faljam...a receptet már mentettem is, a hétvégén meg is sütöm. :))

    VálaszTörlés