2012. május 4., péntek

Spenótos-ricottás gombóc.




Egy ideje a terveim között szerepelt, hogy spenóttal ízesített gombócokat fogok készíteni, és most végre el is készült. Azért várakoztam ilyen sokáig, mert mindenképpen a saját termésű spenótból szerettem volna elkészíteni. Eddig viszont a spenót inkább visszaakart bújni a földbe, minthogy  növekedésnek induljon. Pár napja viszont nem győzöm szedni, még a végén egészen olyan leszek mint Popeye.:))) Először úgy gondoltam, hogy tejföllel meglocsolva fogom tálalni a gombócokat, aztán ez annyiban változott, hogy sajtmártást készítettem hozzá. A gombócot is, és a sajtmártást is fokhagymával, őrölt borssal és szerecsendióval ízesítettem,  így nagyon összhangban voltak egymással. Mivel nagyon egyszerű, és rövid idő alatt elkészíthető ételről van szó, így főként a kevés idővel rendelkező, ám spenótkedvelők figyelmébe ajánlanám.





Hozzávalók:

20 dkg spenót
15 dkg ricotta
egy marék petrezselyemzöld
10-12 dkg liszt
1 db tojás (nagy)
2 gerezd fokhagyma
10 dkg sajt (nálam gouda)
szerecsendió
őrölt bors





A spenótot forrásba lévő vízbe tenni, és 2-3 percig főzni. Ezután leszűrni, lecsepegtetni, majd kinyomkodni belőle a vizet.

Az alaposan kinyomkodott spenótot, és a petrezselyemzöldet nagyobb darabokra felvágni.

Egy tálba beletenni a ricottát, majd hozzáadni az összevágott spenótot, a reszelt sajtot, a petrezselyemzöldet, belenyomni a fokhagymagerezdeket, ízlés szerint sózni, megszórni őrölt borssal, szerecsendióval, és villával alaposan összekeverni.

Ezután beleütni az egész tojást, hozzáadni a lisztet, és kézzel formázható masszává összegyúrni. (ha túl lágy lenne a massza, akkor még lisztet adhatunk hozzá)

A masszából vizes kézzel diónyi gombócokat formálni, majd egy tálcára helyezve kb. 30 percre a hűtőbe tenni pihentetni.(én 15 percre a fagyasztóba tettem be, hogy kissé megdermedjen)

Egy edénybe enyhén sós vizet forralni, majd belehelyezni a gombócokat. Megvárni még feljönnek a víz tetejére, és ettől számítva kb. 2 percig főzni.
Ezután szűrővel kiemelni a vízből, jól lecsepegtetni, majd tálalásig melegen tartani.

Tálalhatjuk reszelt sajttal megszórva, tejföllel megcsorgatva, ízlés szerint salátával, vagy éppen sajtmártással. (én sajtmártással, és olívaolajjal meglocsolva tálaltam)


6 megjegyzés:

  1. Nagyon jól mutat, szinte hihetetlen hogy spenótból tudtál gombócot csinálni! A spenót kedvelők biztosan örülni fognak neki. Egy gombócot a Te kedvedért biztosan megkóstolnék, mert tudod én nem szeretem a spenótot?:-))

    VálaszTörlés
  2. Hú, ez de jó lehet! Kérek szépen *.* Honnan jön ez a rengeteg szuper ötlet?

    VálaszTörlés
  3. Hú ezt nagyon szeretem én is. Mér készítettem ilyet, nagyon jó!:)

    VálaszTörlés
  4. Gyönyörűek, imádom már így képről is:) A sajtmártással valami mennyei lehet, nevezhetnéd Popey gombócnak is:)

    VálaszTörlés
  5. Már az előző bejegyzésednél nagyokat nyeltem, ez meg teljesen betette a kaput. Ugye tudod, hogy spenót függő vagyok, már írtam valakinél, hogy akár egy hétig is képes vagyok a spenótfőzeléket enni, mert én csak azt csináltam eddig belőle. Te pedig teljesen új megvilágításba hoztad ezt a zöld levélkét! :))

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm mindenkinek a hozzászólást.

    Nagyon finom, és főként a sajtmártással együtt. Érdemes kipróbálni, főleg Barbinak ajánlanám, mivel én is spenótimádó vagyok, így megpróbálom többféleképpen elkészíteni.

    VálaszTörlés