2011. november 9., szerda

Csokoládés körtetorta.



Egyik kedvenc őszi gyümölcsöm a körte. Készítettem már belőle levest, salátát, és többféle süteményt. (körtés receptek itt megtalálhatóak) Mivel napok óta várakozott pár szem szép, illatos körte a polcon, gondoltam sütök egy gyorsan összedobható tortát belőlük. Éppen a hozzávalókat kezdtem el összeszedni, amikor megláttam a csokoládét. Gondoltam, gyere csak te is velem, majd ráreszellek a torta tetejére. Aztán mire minden hozzávaló az asztalon volt, úgy döntöttem, hogy a csokoládé nem a torta tetejére kerül, hanem felolvasztva megkenem vele a tésztát, majd arra ültetem rá a körtecikkeket. Így is történt, és kíváncsian vártam az eredményt. Persze kétségem sem volt, hogy esetleg ne ízlene majd, mert külön-külön minden hozzávalót szeretek. Mondhatom a torta még sokkal finomabb lett, mint azt először gondoltam. A tésztája omlós, a tejszínes töltelék pedig a csokoládéval, és az ízletes körtével, nagyon finom volt. Mi legalábbis imádtuk, és garantálom aki elkészíti, nem fog csalódni benne.





Tészta hozzávalói:
 20 dk liszt
10 dk vaj
5 dk kristálycukor
1 tojás
csipet só
1-2 ek hideg víz

Egy tálba beletenni a csipet sóval összekevert lisztet és a vajat, majd elkezdeni összemorzsolni. Amikor már kellően morzsalékos, hozzákeverni a cukrot, majd a közepébe mélyedést csinálni és beletenni a tojást és egy ek. hideg vizet. Gyors mozdulatokkal összegyúrni. (ha szükséges még pici vizet kanalazni hozzá)
Ezután fóliába csomagolni, és 15 percre hűtőbe tenni, pihentetni.




Töltelék hozzávalói:

3 db érett körte
1 tábla csokoládé (45%-os)
2 db tojás
2 dl tejszín
10 dk cukor
2 cs vaníliás cukor

Tetejére mandulaforgács.

A hűtőből kivenni a tésztát, majd piteforma méretűre kinyújtani, és kibélelni vele a formát.

A csokoládét apróbb darabokra tördelni, majd gőzfürdő fölött felolvasztani. Ezután a formában lévő tésztára csorgatni és egyenletesen rákenni. Visszatenni a hűtőbe, hogy egy kicsit megdermedjen, még elkészül a töltelék.

A körtéket meghámozni, félbevágni, és ízlés szerinti cikkekre felszeletelni.

Egy tálba beletenni a tojásokat, majd hozzáadni a cukrot,  a vaníliás cukrot, és kézi habverővel habosra keverni. Ezután hozzákeverni a tejszínt is.

A csokoládéval megkent tésztát kivenni a hűtőből, majd ráhelyezni a körtecikkeket, és óvatosan felönteni a tejszínes-tojásos keverékkel.

Előmelegített sütőbe tenni, majd közepes hőmérsékleten 30-35 perc alatt készre sütni. (én légkeverésnél 150 fokon, 30 percig sütöttem)

A sütési idő felénél (kb. 15 perc) megszórni a tetejét mandulaforgáccsal, majd visszahelyezni a sütőbe és készre sütni.

A sütőből kivéve a formában hagyni teljesen kihűlni, majd tálalás előtt a tetejét porcukorral megszórni.

20 megjegyzés:

  1. De nagyon jól néz ki:) Igazi őszi desszert, nagyon finom lehet.

    VálaszTörlés
  2. ÓÓÓÓ, ezt látva hétvégére muszáj vennem körtét. :)

    VálaszTörlés
  3. Ezt most muszáj volt? :P
    Mindjárt elkezdek sütni :D

    VálaszTörlés
  4. Áhh, ez naggyon finom lehet! Tökéletes! :)
    Viszem a receptjét!! :))

    VálaszTörlés
  5. Gizus!Én pedig a Te receptedet viszem. 2 db körtém van is itthon, kipótolom almával azt hiszem!:-)

    VálaszTörlés
  6. Gizi ez valami csuda jó lehet, viszem én is! Körte meg csoki nyerő páros, és ez még bónuszként szép is!

    VálaszTörlés
  7. trollanyu!
    Köszönöm!! A csokoládétól nagyon finom, már örülök hogy nem a tetejére reszeltem rá.:)

    VálaszTörlés
  8. Petra!
    Nem fogod megbánni, mert nagyon finom!!!:)

    VálaszTörlés
  9. Araniel!
    :)))muszájnak, nem volt muszáj, de olyan finom, hogy nem szerettem volna rejtegetni előletek.

    VálaszTörlés
  10. Szemi!
    Köszönöm, és biztosan Neked is ízleni fog.:)

    VálaszTörlés
  11. Nelli!
    Milyen jó, hogy cserélgetjük a kipróbált receptjeinket!!! Szerintem a vegyes gyümölccsel is nagyon finom lesz.:)

    VálaszTörlés
  12. Moha!
    Nagyon köszönöm!!! Csokis, krémes, és nagyon finom!!!! Nálunk pillanatok alatt elfogyott, biztosan Nálad is így lesz.:)

    VálaszTörlés
  13. Egy kérdés...a tejszín milyen tejszín volt? Habtejszín?

    VálaszTörlés
  14. Araniel!
    Főzőtejszín volt!!!!!De szerintem habtejszínnel is jó lesz, már volt hogy én is azzal csináltam.:)

    VálaszTörlés
  15. Te jó ég...csorog a nyálam, mint egy kisgyereknek.
    A körte tortád fantasztikus...guszta, és isteni finom!

    VálaszTörlés
  16. Elisabeth!
    Nagyon köszönöm!! Érdemes megsütni, mert tényleg nagyon finom.:)

    VálaszTörlés