2010. szeptember 25., szombat

Sajttal-olívával töltött hústekercs.


Megint eljött a hétvége, na és persze ezzel együtt a nagy kérdés, mi is legyen a hétvégi ebéd. Bevallom én már sokszor teljesen tanácstalan vagyok e-téren, így megpróbálom újra előkeresni a régebben főzött ételek receptjeit. Ez a töltött hús is egy ilyen, régen készített finomság. Sajttal és olívabogyóval töltöttem meg a hússzeletet, és a tepsibe mellé is bőven került olíva, mely igen finomra párolódik meg a hússal együtt. Krumplipürével tálaltam, mert szerintem az illik hozzá a legjobban. Mindenkinek csakis ajánlani tudom, mert könnyen és gyorsan elkészíthető, és nem utolsó sorban még nagyon finom is.

6 szelet hús (karaj, tarja, pulykamell)
sajt(ízlés szerint)
olívabogyó

őrölt fehérbors
szerecsendió
majoranna
bazsalikom
olívaolaj

A hússzeleteket kicsit kiklopfolni, majd mindkét oldalát megszórni sóval és őrölt borssal.
Az ízlés szerinti sajtot(én Edámit tettem bele) vékony szeletre vágni.
Az olívabogyót szűrőbe tenni és jól lecsepegtetni.
Egy tepsibe kevés olívaolajat önteni.
A hússzeletre tenni egy vékony szelet sajtot, majd párszem olívabogyót és szorosan feltekerni. Hústűvel, vagy fogpiszkálóval átszúrni, hogy sütés közbe ne tudjon szétnyílni. (én a nemrégiben vásárolt húskarikával fogtam össze, és remekül működött)
A hústekercseket a tepsibe egymás mellé helyezni, majd ízlés szerint megszórni fűszerekkel. Mellé szórni a maradék olívát, és lehet még pici sajtdarabkákat is tenni mellé.
Egy pici vizet önteni alá, majd alufóliával lefedni.
Előmelegített sütőbe, közepes lángon puhára párolni(kb.50 perc) majd a fóliát levéve szép pirosra sütni.
Tálaláskor krumplipürét kínálni hozzá.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon finom husika és milyen kis guszta formájuk van a krumpli halmoknank :)

    VálaszTörlés
  2. Bianka!
    Köszönöm!! Nagyon fincsi volt.:)

    VálaszTörlés