2010. szeptember 4., szombat

Egy kis ízelítő abból, mit is ettünk a nyaralás alatt.

A szép tengerparti képek után pedig jöjjön egy kis gasztronómiai ízelítő abból, hogy mit is ettünk a nyaralás alatt. Na persze a teljesség igénye nélkül, mert bizony volt olyan amikor már csak az üres tányérok néztek vissza rám, a fényképezés sajnos az étvágyunknak köszönhetően elmaradt. A barátnőm Biljana, nagyon finom fánkkal, sajttal, sonkával és isteni finom paradicsommal várt bennünket.(olyan finom paradicsom sajnos nem terem itt nálunk) Én megint sütöttem rétes, természetesen túrósat, na meg mákosat nektarinnal, és pillanatok alatt el is fogyott.


A hajós kiránduláson, induláskor süteményt, majd szendvicset szolgáltak fel, az ebéd viszont a kapitány által grillezett hús és hal volt. (olyan mennyiséget sütött, hogy mindenki dudára ette magát.



Esténként a házigazda, Paleka finom borát kortyolgatva, apró halakból sütött chipset ropogtattunk. (én fetasajttal is ettem belőle, isteni finom, nem lehet abbahagyni.:))




Reggelire lángost sütöttem (ott nem ismerik), véletlenül teljes kiőrlésű lisztet vettem, először paráztam hogy milyen is lesz, de mondhatom nagyon finomra sikerült. Jó sok tejföllel és sajttal kínáltam, mindenki megelégedésére.




És végül az elmaradhatatlan rákocskák!!! Ezt mindig ugyanazon a helyen veszem, és fogalmam nincs hogyan készítik, de nagyon-nagyon finom. Már előre tudják amikor belépek az üzletbe, hogy megjöttem a napi adagomért, és mosolyogva csomagolják.







8 megjegyzés:

  1. Üdv. itthon!
    Nagyon szép helyen jártatok, és látom, hogy éhen sem maradtatok! :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon guszta volt minden, főleg a rákok. Imádom a rákot *___*
    Kár, hogy itthon ilyen drága :(

    VálaszTörlés
  3. Mónika!
    Bizony finomakat, most küzdhetem le a felszedett kilót ami rám telepedet, de nem tudtam parancsolni magamnak.:)

    VálaszTörlés
  4. Thrini!
    Köszönöm. Bizony az éhezés közelében sem jártunk.:))

    VálaszTörlés
  5. Araniel!
    Én is imádom a rákot.(na meg sajnos mindent:))Szerintem itthon nem is lenne ilyen finom, és valóban igen drága.

    VálaszTörlés