2010. szeptember 12., vasárnap

Dalmácia ízei.

Ígérem ez lesz az utolsó bejegyzés a nyaralásommal kapcsolatba, de szeretném bemutatni ezt a két finomságot, melyet a barátnőm Biljana és a férje Paleka készít házilag, saját kezűleg.

Először is a meggyből készített likőrt szeretném bemutatni, amint éppen a szikrázó napsütésben érlelődik. Semmi más nem kell hozzá csak meggy, cukor, pálinka (rakia) és napsütés. Itt a képen éppen az üvegek napfürdőzése látható.




A napfürdős érlelés után pedig egy isteni finom meggylikőr a végeredmény. Persze a leszűrés után fennmaradó meggyszemek is kitűnő csemegének számítanak. Mivel ajándékba is kaptunk, mindkettőből, így most a likőrt szürcsölgetve, a meggyet nassolgatva, gondolunk vissza azokra a szép napokra. Itthon biztosan nem tudna ilyen finomra összeérni, így nem is kísérletezem vele.:(




A másik finomság a dalmáciai sonka, melyet hónapokig tartó speciális érleléssel, szárítással készít a házigazda Paleka. Az íz, hát mit is mondjak isteni finom!!! (mint minden amit Paleka készít) A hosszú ideig tartó szárítás alatt, az hinné az ember, hogy teljesen kiszárad, de ez bizony nem így van. Hajszál vékonyra lehet szeletelni és sajttal, friss kenyérrel, bizony ellenállhatatlan.






Itt is szeretném megköszönni kedves barátainknak ezeket a finomságokat. Csak reménykedni tudok abban, hogy egyszer ŐK is meglátogatnak minket, és én is tudok majd a mi magyar finomságainkból egy kis kóstolóval kedveskedni nekik.

8 megjegyzés:

  1. Nekem nagyon tetszenek az útibeszámolók, tőlem még jöhetne :)))

    VálaszTörlés
  2. Meggylikőrt még nem ittam, de a prsut-ot én is imádom.

    VálaszTörlés
  3. Fú ez a sonka isteni lehet.

    VálaszTörlés
  4. Bianka!
    köszönöm, én meg azt hittem már igencsak unottak.:)

    VálaszTörlés
  5. Családi tűzhely!
    Isteni finom, olyan mint a serry. Készítenek még valami bogyóból és pálinkából olyasmit mint a konyak, jó erős, mi azt kóstoltuk még.

    VálaszTörlés
  6. Mónika!
    Nagyon finom, és úgy itatná magát, így vigyázni kell vele.

    VálaszTörlés
  7. Araniel!
    Eddig még csak üzletben vettem kint szélen szárított sonkát az is nagyon finom, de ez mindent felülmúlt.:))

    VálaszTörlés