2009. szeptember 28., hétfő

Karalábés tészta


Tegnap egy finom ragulevest készítettem ebédre, természetesen annyit hogy a mai leves is ez volt. Így már csak a második fogást kellett kitalálnom. És ez nem is váratott sokáig magára, mivel a szomszéd asszonyom meglepett pár darab zsenge karalábéval. És innen jött az ötlet, karalábés tészta!! Régen elég sokszor készítettem, de mára valahogy ez is feledésbe merült. Nagyon hasonlít a káposztás tésztához, sőt még elkészíteni is úgy kell.Tehát gyorsan nekifogtam, és jól beebédeltünk belőle.

2 db karalábé
25 dk tészta

őrölt bors
olaj
cukor(ez el is hagyható)

A karalábét megpucolni, majd káposzta reszelőn lereszelni. Besózni, és egy kicsit állni hagyni. Egy serpenyőbe olajat tenni, és a kinyomkodott karalábét elkezdeni párolni. Közben megszórni őrölt borssal, és egy kis cukorral. (aki nem szereti édesen, az természetesen cukrot ne szórjon rá) Ha kell még utána sózni.
Közben a tésztát sós vízben kifőzni, majd hideg vízben leöblíteni és a megpárolódott karalábéra tenni. Össze keverni és tálalni.

4 megjegyzés:

  1. Kedves Gizi!
    Ez olyan mint a káposztás tészta? Még soha nem hallottam róla, hogy ilyet is lehet csinálni. Sajnos a családom nem ilyen kísérletező kedvű (komoly harcot kell velük vívni, hogy hajlandóak legyenek bármilyen zöldséges ételt megenni, bár néha sikerül "becsapnom" őket), de én biztosan meg fogom kóstolni.
    Köszönöm szépen a tanácsaidat. A képszerkesztő programot már letöltöttem, de még nem volt időm kipróbálni.
    Minden jót, és jó főzőcskézést.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon érdekes, én sem hallottam még róla. Neked elhiszem, hogy nagyon finom lehet, szívesen megkóstolnám. Képzeld, borssal és cukorral! Borzasztó, nem?? :-)))

    VálaszTörlés
  3. Szia Ani!
    Igen ez pont olyan mint a káposztás tészta, sőt még ízre is nagyon hasonló. Érdemes kipróbálni. Sajnálom hogy a családod nem igen kedveli a zöldségeket, pedig igen sokféle képen ellehet készíteni őket. Örülök hogy megtaláltad a képszerkesztőt, és ha bármilyen kérdésed lenne, nyugodtan tegyed fel, és remélem tudok segíteni.
    Csodás hetet, és sok finom ebédet kívánok nektek.

    VálaszTörlés
  4. Yasmine!
    Szerintem neked is ízlene, de tegyél egy próbát!! Én is cukrosan szeretem,ezért pároláskor nem is sajnáltam róla!!!

    VálaszTörlés