2018. december 17., hétfő

Gluténmentes sajtos rúd.




Ünnepek alkalmával az édes sütemények és torták mellett helyet kapnak a sós ropogtatni valók is. Nagy kedvencünk a sajtos rúd (receptje a linkre kattintva található), melynek most a gluténmentes változatát sütöttem meg, ezzel is ötletet adva mindazoknak, aki nem fogyaszthatnak búzaliszttel készült süteményeket. Az összegyúrt tésztával igen könnyen tudtam bánni, igaz sütés után kicsit laposabbak lettek a rudacskáim, de ez az ízén, mely nagyon finom, semmit nem változtatott.





Hozzávalók:

40 dkg rizsliszt
20 dkg vaj
15 dkg reszelt trappista sajt
1 db tojás (nagy)
1 dl tejföl (20%-os)
1 kk só
1 kk szódabikarbóna
1 kisebb tojás a lekenéshez
ízlés szerint reszelt sajt a tetejére





A liszthez adjuk hozzá a sót, a szódabikarbónát, és keverjük alaposan össze.

Ezután adjuk hozzá a felkockázott, hideg vajat, majd kezdjük el összemorzsolni.

Amikor már kellően morzsalékos, adjuk hozzá az egész tojást, és a tejfölt, majd gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze a tésztát. (egy könnyen nyújtható tésztát kell kapnunk)

Ezután csomagoljuk be folpack fóliába, majd tegyük be a hűtőbe legalább fél órára.

Vegyük ki a hűtőből a tésztát, majd rizsliszttel megszórt felületen nyújtsuk ki 4-5 mm vastagra.

Ezután kenjük le felvert egész tojással, ízlés szerint szórjuk meg reszelt sajttal, majd vágjuk fel ízlés szerinti csíkokra.

A tepsit béleljük ki sütőpapírral, majd egymástól kicsit távolabb, helyezzük rá a felcsíkozott tésztát.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb. 15 perc alatt süssük szép pirosra. (Én légkeverésnél 170 fokon, 15 percig sütöttem.)

A sütőből kivéve a tepsiben hagyjuk kihűlni, mert melegen kissé törékeny.





Hűvös, száraz helyen, konyharuhával letakarva hosszabb ideig eltartható. (persze csakis, ha marad belőle, mert nagyon eteti magát)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése