2009. augusztus 15., szombat

Őszibarack befőtt

Az idei évben elég kevés termést hozott a barack fa, de így annál nagyobbak lettek a barackok. Így is sikerült 35 üveg befőttet eltennem télire. Gyerekkoromban a szomszédunkban volt egy barackos kert, tele gyönyörű és bőségesen termő fákkal. Akkor is tettünk el minden évben befőttet, és a Jenő bácsi mindig azt mondta, hogy soha ne hámozzuk meg a barackot, mert a héjában sok vitamin van, és az íze is sokkal finomabb lesz. És valóban, nagyon finom, ezt azóta én is így csinálom. És íme ilyen lett a befőzés után, már a polcon várakozik hogy a téli estéken sorra kerüljön.



Gondolom mindenkinek megvan a saját befőzési módszere, én most itt leírom én hogyan készítettem el.
A barackot jól megmostam, majd cikkekre vágtam. Citromos vízben áztattam amíg sorra került mind, így nem barnul meg.
Egy nagyobb edénybe vizet tettem és abba ízlésnek megfelelő mennyiségű cukrot(mi nem szeretjük túl édesen). Került még bele fahéj, és szegfűszeg is, na meg párcsomag vaníliás cukor. Amikor jól felforrt, ebbe a szirupba főztem meg a barackot, de úgy hogy jó roppanós maradjon. Üvegekbe tettem, és a tetejére szalicil került, majd a forró sziruppal feltöltöttem az üvegeket. Tetejét lezártam, majd meleg dunsztba tettem, és ott hagyom kihűlni. Végül pedig a polcon szépen sorba raktam, és a téli estékig csak kizárólag nézegetem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése