2009. augusztus 12., szerda

Cukkinis muffin


Nem sok időm volt ma, de mindenképpen valamit szerettem volna sütni, mert vendéget vártam. Így született meg ennek a muffinak az ötlete. Láttam már több helyen cukkinivel készült süteményt, és el is fogom szépen sorban készíteni, de ma ezt az egyszerű változatot sütöttem meg. A meggyes muffin receptjét választottam alapnak, és csak annyit változtattam, hogy cukkinit tettem bele. Nagyon ízlett a vendégemnek, és nekem is. Ez volt az első cukkinis süteményem, de azt már biztosan tudom, hogy nem az utolsó.


Hozzávalók 12 db muffinhoz:

20 dkg cukkini
20 dkg liszt
1/2 cs sütőpor
5 dkg dió
10 dkg margarin
10 dkg cukor
3 db tojás
2 cs vaníliás cukor
50 ml tejszín
citromhéj
fahéj



Egy tálba keverjük össze a száraz hozzávalókat.

Egy másik tálba keverjük össze a nedves hozzávalókat, majd öntsük hozzá a száraz hozzávalókhoz, és szintén keverjük alaposan össze.

Ezután reszeljük, majd keverjük bele a cukkinit is

A muffin formát béleljük ki papírral, majd kanalazzuk bele a cukkinis masszát.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 20-25 perc alatt készre.

A sütőből kivéve szedjük ki a formából, majd helyezzük rácsra, és tálalás előtt hűtsük langyosra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése