Végre ma sikerül friss jégsalátát, új káposztát, és sárgarépát vennem. Ez igen ritkaság számba megy, mert a zöldség bolt kínálata eléggé szegényes. Az eladó szerint nincs pl. jégsalátára igény. Nem tudom, de én igényelném igaz ezek szerint egyedül vagyok ezzel. Ennek jegyében a mai ebéd igencsak diétásra sikeredett, de ezt most nem is bánom, sőt nagyon is jólesett a sok sütemény után amit mostanában elfogyasztottunk.
1db jégsaláta
1 kisebb édes káposzta
1 cs sárgarépa
1 nagy natúr joghurt
pici majonéz
pici cukor
só
őrölt bors
csípős mustár
2 pár füstölt virsli
A salátát és a káposztát feldarabolni, a répát nagy lyukú reszelőn lereszelni.
Az öntethez valókat ízlés szerinti mennyiségben jól kikeverni, majd a salátára önteni és jól összeforgatni vele.
A virslit megfőzni, majd hagyni teljesen kihűlni, ezután felkarikázni és szintén a salátába keverni. Pár órára hűtőbe tenni hogy jól összeérjenek az ízek.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj02KBPn7rm8iO-T3AthInTYuIGa3JpX7D7llNv4Ealq-9NcvAL1kneqbE2JZMLttby67FdIgoc1Ltj0Nf_EXj5-VWQ5j0onVx3jqWvWN4Jgq_zkrLpFlzeVwGDbxQARcPMrINvALRmK4qi/s320/115..jpg)
Készítettem virsli nélküli változatot is, ezt még a vegetáriánusok is fogyaszthatják.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése