2009. május 24., vasárnap

Tárkonyos hússzelet.




Az egyik kedvenc fűszernövényem a tárkony. Szívesen ízesítem vele a raguleveseket, de pl. a szaftos húsokhoz is nagyon jól illik. Mivel a fagyasztóból elővettem néhány szelet sertés húst, már csak azt kellett eldöntenem, mit is készítsek belőle. Végül úgy döntöttem, hogy egy tejszínes-tárkonyos alaplében főzöm puhára, szaftosra. Köretnek most egyszerűen csak szarvacska tésztát főztem ki, de jól illik hozzá a rizs, vagy éppen a krumplipüré is. A sertés hús helyet pedig ízlés szerint csirke vagy pulyka hússal is készíthetjük.






Hozzávalók:

6 szelet hús (karaj, tarja)
2 dl főzőtejszín
1,5 dl víz
2 db húsleves kocka
őrölt fehér bors
tárkony
1/2 citrom leve
2 dkg margarin
2 ek olívaolaj




A hússzeleteket enyhén klopfoljuk ki.

Egy serpenyőbe hevítsük fel az olajat, majd a hússzeletek mindkét oldalát süssük pár percig, még kifehéredek. Ezután szedjük ki, és tegyük félre.

A visszamaradt zsiradékhoz adjuk hozzá a margarint, majd olvasszuk fel. Ezután öntsük fel a vízzel, és a tejszínnel, majd ízlés szerint fűszerezzük, és nyomjuk bele a citromlevet. (a tárkonyt én bőven tettem bele)

Ezután helyezzük vissza az elősütött hússzeleteket, majd fedjük le a serpenyőt. Forraljuk ki, majd a hőfokot mérsékelve, szép lassan főzzük puhára a húst. (mire a hús megpuhul a szaft is kellően besűrűsödik)

Ameddig a hús fől, készítsünk ízlés szerint köretet. Én most szarvacska tésztát főztem ki hozzá, de rizzsel, krumplipürével is tálalhatjuk.

Tálaláskor szedjük a köretet tányérra, majd helyezzük rá a hússzeleteket, és locsoljuk meg a szafttal.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése