2017. szeptember 14., csütörtök

Citromos patiszon (csillagtök) főzelék tükörtojással.




Szép lassan vége a nyárnak, igaz az időjárás még nem ezt mutatja, de a veteményes kertekben azért már igencsak látszik. Az eddig szépen zöldellő, termést ontó patiszon, cukkini, és tök bokrokon, már csak egy-egy zsenge termést lehet találni. Így aztán lehet ez lesz idén az utolsó főzelék melyet patiszonból (csillagtökből) főztem. A főzelék igen egyszerű, bő fél óra alatt elkészül, és a citromhéjnak és citromlének köszönhetően nagyon  finom. Én pl. egyszerűen csak tükörtojással tálaltam, de jól illik hozzá egy szelet sült hús, fasírt, vagy éppen a pörkölt is.





Hozzávalók:

1 db patiszon (csillagtök)
1 db vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 kisebb csokor petrezselyemzöld
1 citrom reszelt héja és leve
1 ek liszt
1,5 dl tejföl
só (ízlés szerint)
őrölt fehér bors (ízlés szerint)
1 tk ételízesítő
3 dkg vaj




A patiszont magját egy kanállal vájjuk ki, ha nem elég zsenge akkor a héját vágjuk le, majd vágjuk fel kisebb kockákra.

A vöröshagymát, és a fokhagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra. A zöldségzöldet szintén vágjuk fel apróra.

Az olajat és a vajat hevítsük fel, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát és pároljuk üvegesre. 

Ezután adjuk hozzá az apróra vágott fokhagymát, majd pár pillanat múlva a felkockázott patiszont is, és keverjük alaposan össze.

Ezután szórjuk meg az apróra vágott petrezselyemzölddel, a reszelt citromhéjjal, sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg az ételízesítővel, facsarjunk rá ízlés szerint citromlevet, keverjük össze, majd öntsük fel annyi vízzel, hogy ellepje. (én egy fél citrom levét facsartam rá, hogy ne legyen túl savanyú, de ez ízlés dolga)

Addig főzzük, míg a patiszon teljesen megpuhul, majd botmixerrel pépesítsük.

A lisztet keverjük simára a tejföllel, és egy kevéske vízzel, majd öntsük hozzá a pépesített patiszonhoz, és kevergetve addig főzzük, míg kellően besűrűsödik. (közben kóstoljuk, és ha szükséges, ízesítsünk utána)

Ameddig a főzelék fől, készítsünk hozzá ízlés szerint feltétet. Én pl. tükörtojást sütöttem hozzá. 

Tálaláskor szedjük a tányérba a főzeléket, majd ízlés szerinti feltéttel tálaljuk. Én az egyszerűség kedvéért tükörtojással tálaltam, de jól illik hozzá pl. a fasírt, egy szelet sült hús, vagy éppen a pörkölt is.
 
 
1 adag főzelék tápanyagtartalma:
 
Energia: 370 kcal 
 
Fehérje: 6 g
 
Zsír: 25 g
 
Szénhidrát: 28 g
 
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése