2017. május 5., péntek

Fűszeres-boros sült tarja hagymás krumplival.




Nálunk nagy kedvenc a fűszeres-csontos tarja, mely sütés után is jó szaftos marad. Így az előttünk álló hétvégére éppen egy ilyen recepttel szeretnék ötletet adni az ebédkészítéshez. Az előzőleg befűszerezett tarjaszeleteket ízlés szerint megsüthetjük pl. kint a szabadban tárcsán, grillen, vagy ezek hiányában a konyhában egy serpenyőben is. Köretet is ízlés szerint készíthetünk mellé, én pl. másik nagy kedvencünkkel hagymás-tört krumplival tálaltam, de egy finom saláta is jól illik hozzá. A recept megjelent a "Küldd el a Recepted" márciusi Gizi-receptjei rovatban.





Hozzávalók a húshoz:

4 vastagabb szelet tarja (csontos)
4-5 gerezd fokhagyma
őrölt színes bors
1 tk ételízesítő
majoranna
kakukkfű
2 ek zsír
2 dl fehérbor


A tarjaszeletek legyenek kicsit vastagabbak, és a csontot is hagyjuk rajta. (csonttal sütve, ízletesebb lesz a hús)

Ezután sózzuk, borsozzuk, ízlés szerint szórjuk meg a fűszerekkel, majd hagyjuk 1-2 órát állni, hogy az ízek kellően átjárják. (én előző este befűszereztem, majd a hűtőbe tettem sütésig)

A zsírt hevítsük fel egy serpenyőbe, helyezzük bele a befűszerezett hússzeleteket, majd mindkét oldalát süssük szép pirosra. (sütés közben, többször fordítsuk át a húst, hogy egyenletesen piruljon) 

Amikor a hússzeletek már szép pirosra sültek, szórjuk közé az előzőleg vékonyan felszeletelt fokhagymát, és pár pillanatig süssük együtt.

Ezután öntsük fel a borral, majd fedjük le a serpenyőt, és szép lassan, pároljuk puhára a húst.

Amikor a hússzeletek megpuhultak, vegyük le a fedőt, majd süssük zsírjára. (egy sűrűbb szaft maradjon alatta)




Hagymás tört krumpli hozzávalói:

1 kg krumpli (pl. sárga)
1 nagy vöröshagyma
2-3 ek zsír


A krumplit pucoljuk meg, vágjuk fel kisebb kockákra, majd enyhén sós vízben főzzük puhára.

A hagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra.

Egy serpenyőbe hevítsük fel a zsírt, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, és néha megkeverve süssük szép világos zsemleszínűre.

A puhára főtt krumplit szűrjük le, majd adjuk hozzá a vöröshagymát, ízlés szerint sózzuk, majd keverjük, melegítsük  alaposan össze.




Tálaláskor kanalazzuk a tányérra a krumplit, majd helyezzük rá a tarjaszelet, és úgy kínáljuk. Ízlés szerint adhatunk mellé fejes salátát, csemegeuborkát, savanyúságot.....


1 megjegyzés: