2016. október 12., szerda

Leveles hot dog.




A hot dog az egyik kedvencünk, viszont nincs mindig annyi időm, hogy a kiflit kelt tésztából süssem meg hozzá. Ilyenkor jól jön, ha van a hűtőben leveles tészta, mert így egyszerűen, és gyorsan a tányérunkra tudom varázsolni. Mivel bő fél óra alatt elkészül, így meglephetjük vele a családot pl. hétvégi ráérős reggeleken, vagy éppen vacsoraként is kínálhatjuk. A mákot le is hagyhatjuk, de kár lenne érte....., esetleg ízlés szerint megszórhatjuk szezámmaggal.





Hozzávalók 4 db-hoz:

1 cs leveles tészta
4 db virsli
4 db szeletelt sajt
mustár (ízlés szerint)
a szóráshoz egész mák (v. szezámmag)
1 kisebb tojás a lekenéshez






Az előnyújtott leveles tésztát csavarjuk ki a papírból, majd vágjuk fel négy lehetőleg egyforma részre.

Az egyik tésztadarabra tegyünk rá egy szelet sajtot, majd egy virslit, végül pedig nyomjunk rá ízlés szerint mustárt. 

Ezután a tészta két szélét hajtsuk rá a virslire, majd tekerjük fel. (mindenképpen hajtsuk be a tésztát, mert különben a mustár kifolyik sütés közben)

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd helyezzük rá egymástól kicsit távolabb a virslis tekercseket. Ezután kenjük le felvert egész tojással, és szórjuk meg ízlés szerint mákkal.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 20-25 perc alatt süssük szép pirosra, ropogósra.

Tálaláskor a hot dog mellé ízlés szerint kínálhatunk még pluszba mustárt, és ketchup-ot is.


4 megjegyzés:

  1. Zseniális ötlet. Tudom nem a virsli a legtáplálóbb étel a v ilágon, de néha nagyon rá tudok cuppanni :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Nálunk is ritkán van virsli (akkor is a jobb minőségű, gondolom nálad is :))de az ilyen egyszerű finomságokat nagyon szeretjük.

      Törlés
  2. Évi, milyen jó ötlet és így talán még finomabb is. Van egy holnapi lejáratos leveles tésztám a hűtőben, köszönöm a receptet hozzá!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nea, de örülök hogy még a tészta lejárata előtt feltettem a receptet. Leveles tészta csíkokba tekerve sütöttem eddig a virslit, de így sajttal, mustárral, sokkal finomabb. Jó sütkérezést, és jó étvágyat kívánok!

      Törlés