2015. június 18., csütörtök

Mogyorókrémes csokoládétorta.




Végre itt a nyár, és egymás után érnek a gyümölcsök, melyekből szinte naponta készül valamilyen sütemény. (eper, cseresznye, meggy....) Én most mégis egy nagyon csokoládés, és nagyon krémes tortára vágytam már. A receptjeim között keresgélve aztán rábukkantam erre a tortára melyet bizony már jó régen kinéztem magamnak Pici Juci Cukrászdájában. Így aztán megsütöttem a csokoládés tortalapot, majd a mogyoróvajas krémet a saját ízlésünkre átalakítva készítettem el. Persze a tetejéről sem maradhatott el a csokoládé, mert ugye csakis úgy kerek az egész. :) A torta pedig nagyon csokoládés, nagyon krémes, és legfőképpen nagyon finom volt.






 Tészta hozzávalói 24 cm-es formához:

10 dkg liszt
10 dkg porcukor
10 dkg vaj
10 dkg csokoládé (70%-os)
2 db tojás
1,5 tk holland kakaó


A csokoládét gőzfürdő fölött olvasszuk fel, majd hagyjuk visszahűlni.

Egy keverőtálba tegyük bele a porcukrot, adjuk hozzá a felkockázott puha vajat, majd keverjük alaposan össze. 

Ezután állandó keverés mellett egyesével adjuk hozzá a tojásokat, és mindegyikkel külön-külön keverjük alaposan össze.

Ezután csorgassuk hozzá a felolvasztott, de már kihűlt csokoládét, és keverjük tovább.

Végül a lisztet keverjük össze a kakaóval, majd szitáljuk át, és állandó keverés mellett, kanalazzuk a masszához. 1-2 perc alatt keverjük simára, majd öntsük bele egy kizsírozott, kilisztezett tortaformába. (a formát zsírozás és lisztezés helyett sütőpapírral is kibélelhetjük)

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük kb. 20 percig, tűpróbáig. Arra figyeljünk, hogy ne nagyon szárítsuk ki sütés közben a tésztát. (Én légkeverésnél 160 fokon, 18 percig sütöttem)

A sütőből kivéve hagyjuk pár percig a formában hűlni, majd helyezzük rácsra, és hűtsük ki egészen.






 Mogyorókrém hozzávalói:

15 dkg mogyoróvaj
10 dkg mascarpone
15 dkg porcukor
1 kk vaníliaaroma
3 dl Hulala (v. habtejszín)


A mogyoróvajat keverjük simára a porcukorral, a vaníliaaromával, és a mascarponéval. (ízlés szerint több cukrot is tehetünk hozzá)

A Hulalát (v. habtejszínt) verjük fel kemény habbá, majd apránként óvatosan keverjük hozzá a mogyoróvajas keverékhez. (amennyiben habtejszínt használunk akkor habfixálót, vagy esetleg zselatint is keverjünk hozzá, mert különben nagyon lágy lesz a krém!!!!)

A teljesen kihűlt tésztát tegyük vissza az előzőleg sütőpapírra kibélelt tepsibe, majd kanalazzuk rá a mogyorókrémet. Ezután egyenletesen simítsuk el, majd pár órára tegyük be a hűtőbe, hogy a krém teljesen megdermedjen, és az ízek jól összeérjenek. (Én előző délután csináltam meg, majd másnapig a hűtőben pihent)






Csokoládé ganache hozzávalói:

10 dkg csokoládé (70%-os)
1 dl habtejszín
1 mk vaj


A csokoládét tördeljük bele egy fém tálba, majd adjuk hozzá a tejszínt, és a vajat. Ezután gőzfürdő fölött, állandó kevergetés mellett, olvasszuk össze.

Ezután vegyük le a gőzről, majd kevergetve hűtsük ki.

A tortát vegyük ki a hűtőből, majd csorgassuk, kenjük rá a kihűlt csokoládés ganache-t.  Ezután tegyük vissza a hűtőbe, hogy a ganache teljesen megdermedjen.

Tálalás előtt vegyük ki a hűtőből az elkészült tortát, majd ízlés szerint szeleteljük fel, és úgy kínáljuk.


8 megjegyzés:

  1. Hű, nagyon jól néz ki, akárhány kalória is van benne :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kalória az van benne bőven, de bevallom számolatlanul faltam egymás után a szeleteket. :)

      Törlés
  2. Elájulok, annyira csodás, és mennyei finom!

    VálaszTörlés
  3. Ma a sütés nélküli sajttortádat készítettem,de erre is hamarosan sort kerítek.Mennyei lehet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Húú, az is jó választás volt, de ez is nagyon finom. Biztosan Nálad is sikere lesz, mert mi imádjuk. :)

      Törlés
  4. Szia Gizi!
    Megcsináltam ezt a csodálatos tortát - valami fergetegesen finom!! A Zuram szavaival ez már túl jó! :D
    Picit változtattam rajta, de ne ijedj meg, nem rontottam el ! :) http://sylviablogja.blogspot.hu/2016/08/istvan-napi-unnepi-torta.html
    köszikösziköszi

    VálaszTörlés
  5. Szia Sylvia! Köszönöm, hogy belinkelted a tortádat,gyorsan meg is néztem. Gyönyörű szép, krémes-habos ahogy a nagy könyvben meg van írva. Valami isteni finom lehetett a mandulavajjal, jó ötlet volt hogy lecserélted a mogyoróvajat. Örülök, hogy a férjednek annyira ízlett, és boldog névnapot kívánok Neki. Az én férjem éppen most mondja, hogy jó lenne, ha újra megsütném, mert már nem is emlékszik az ízére. :)

    VálaszTörlés