2013. október 30., szerda

Tonhalas-tojásos szendvicskrém.



 Akik szeretik a tonhalat, azoknak ajánlanám figyelmükbe ezt a szendvicskrémet. Nem is kell hozzá más mint tonhalkonzerv, főtt tojás, és egy tejfölös-majonézes öntet. Az íze kedvéért még megbolondíthatjuk egy kevés citromlével, őrölt borssal, és apróra vágott petrezselyemzölddel. Ezután hagyjuk egy fél órát állni, hogy az ízek összeérjenek. Reggelire vagy éppen uzsonnára, frissen kisült kenyérrel, péksüteménnyel, retekkel esetleg paradicsommal és paprikával kínáljuk. Én házi fehér kenyeret sütöttem, (kenyér recept itt megtalálható) és azzal kínáltam. Nem is tudom melyik volt a finomabb a tonhalas-tojásos szendvicskrém, vagy a frissen kisült és illatozó kenyér, de egy biztos,  a kettő együtt valami isteni finom.






 Hozzávalók:

 2 db tonhalkonzerv sós lében
4 db főtt tojás
4 ek majonéz
5-6 ek tejföl
őrölt fehérbors
1/2 citrom leve
1 kisebb csokor petrezselyemzöld






A tonhalat levével együtt tegyük  bele egy szűrőbe, és alaposan csepegtessük le. (én kb. fél óráig hagytam, hogy teljesen lecsepegjen a leve)
Ezután tegyük bele egy tálba, nyomjuk rá a citromlevet, majd villával kicsit törjük össze.

A tojásokat főzzük keményre, majd tegyük hideg vízbe, hogy lehűljön. Ezután pucoljuk le a héját, vágjuk fel apróra, majd adjuk hozzá a tonhalhoz.

A petrezselyemzöldet szintén vágjuk fel apróra, majd szintén adjuk hozzá a tonhalas-tojáshoz.

A tejfölt keverjük simára a majonézzel, majd ízlés szerint sózzuk,és szórjuk meg őrölt borssal. Ezután öntsük a tálban lévő halas-tojáshoz, majd óvatosan keverjük össze. Kóstoljuk meg, és ha szükséges, akkor ízesítsünk utána.

Végül tegyük be a hűtőbe legalább egy fél órára, hogy az ízek kellően összeérjenek.






Tálalás előtt vegyük ki a szendvicskrémet a hűtőből, majd ízlés szerint friss kenyérrel, vagy péksüteménnyel kínáljuk.


1 megjegyzés: