2013. október 24., csütörtök

Pudingos-túrós pite.



Túrós pite az örök kedvenc, és nálunk megunhatatlan. Többféle változatban sütöttem már, volt hogy kelt tésztával, nyáron különböző gyümölccsel, vagy mint ennél a piténél omlós linzertésztával, és pudingos-túrós töltelékkel. Igazából nem is tudnám kiválasztani melyik az igazi nagy kedvenc, mert mindegyiket imádom. Most pl. először a tésztára főzött vaníliapuding került, majd következett a túrós töltelék. Lehet sokan azt gondoljátok, hogy minek elrontani a pitét a pudinggal, hiszen anélkül is finom, de állítom egy próbát mindenképpen megér. A végeredmény pedig egy finom omlós tészta, vaníliásan krémes, túrós töltelékkel.






 Hozzávalók a tésztához:

25 dkg liszt (Nagyi titka)
12,5 dkg vaj
6 dkg porcukor
1 db tojás
1 tk sütőpor
csipet só


A lisztet keverjük össze a sütőporral és a csipet sóval, majd adjuk hozzá a vajat és kezdjük el összemorzsolni. Amikor már kellően morzsalékos, keverjük hozzá a porcukrot is. Végül adjuk hozzá a villával  kissé felvert egész tojást, majd gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze a tésztát.
Ezután csippentsük le a tészta 1/3-dát, majd tegyük be a hűtőbe felhasználásig.
A nagyobb tésztagombócot lisztezett felületen nyújtsuk ki vékonyra, majd béleljük ki vele a piteformát. Ezután tegyük hűvös helyre, még a tölteléket elkészítjük.






Töltelék hozzávalói:

1 cs vaníliás pudingpor
2-3 ek cukor
5 dl tej

25 dkg túró
8 dkg tejföl
10 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor
1db tojás
1/2 cs vaníliás pudingpor
reszelt citromhéj

A pudingport keverjük simára egy kevés tejjel, majd ízlés szerint keverjünk hozzá cukrot. A maradék tejet tegyük fel a tűzre, majd amikor már majdnem forr, állandó keverés mellett öntsük hozzá a pudingos keveréket. Ezután kevergetve főzzük sűrűre, majd hűtsük langyosra, hogy még kissé folyós legyen.

A túrót tegyük egy tálba, majd villával kicsit nyomkodjuk össze. Ezután adjuk hozzá a tejfölt, a porcukrot, a vaníliás cukrot, a reszelt citromhéjat, és a pudingport, majd keverjük alaposan össze. Végül adjuk hozzá az egész tojást, és szintén keverjük össze.

A piteformában lévő tészta tetejére egyenletesen kanalazzuk rá a langyosra hűtött pudingot, majd óvatosan öntsük rá a túrós tölteléket.

A hűtőből vegyük ki a maradék tésztát, majd nyújtsuk ki, és vágjuk fel vékony csíkokra. Ezután rácsozzuk be vele a túrós töltelék tetejét.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 35-40 percig. (én légkeverésnél 150 fokon, 35 percig sütöttem)
A sütőből kivéve a formában hagyjuk teljesen kihűlni.

Tálalás előtt vegyük ki a pitét a formából, majd ízlés szerint szórjuk meg porcukorral.

3 megjegyzés:

  1. A túrót imádom, nem különben a pudingot. Így egyben tökéletes lehet! Csudapite!

    VálaszTörlés
  2. Én ezt nagyon megkívántam!!! A túrót minden formájában szeretem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vicuska, én szívesen küldöm! Nálunk is jöhet minden amiben túró van.

      Törlés