2013. október 6., vasárnap

Aszalt szilvakrémes torta.




A hétvége nem múlhat el sütemény nélkül, (na nem mintha hét közben nem ennék elég édességet) így aztán egy finom, habos tortát sütöttem. A tésztája egy piskóta, melybe került némi vörösborban áztatott aszalt szilva, és kakaó is. (amennyiben nem szeretnénk a szilvát borban áztatni, akkor használjunk helyette vizet) A sárga és a barna masszát kicsit összekevertem, így szép márványos lett a tészta. A két tortalap közé pedig egy aszalt szilvás, habos krém került. Végül a tetejét olvasztott étcsokoládéval vontam be, így ellensúlyozva a torta édességét. Aszalt szilva helyett ízlés szerint készíthetjük pl. aszalt sárgabarackkal, vagy éppen aszalt vörös áfonyával is. 






Tészta hozzávalói 24 cm-es formához:


4 db tojás
5 ek liszt
5 ek porcukor
1 ek forró víz
1/2 cs sütőpor
1 ek kakaó
6 dkg aszalt szilva
vörösbor


A szilvát vágjuk fel apró darabokra, majd öntsük fel annyi langyos vörösborral, hogy ellepje. Hagyjuk legalább egy fél óráig állni, majd öntsük egy szűrűbe és alaposan csepegtessük le mielőtt a tésztába kerülne.

A tortaformát béleljük ki sütőpapírral, vagy kenjük ki vajjal, és szórjuk meg liszttel.

Egy keverőtálba üssük bele az egész tojásokat, és adjuk hozzá a porcukrot. Ezután robotgéppel keverjük  habosra, majd állandó keverés mellett csorgassuk bele a forró vizet, és még keverjük 1-2 percig. 

Amikor már jó habos (legalább a háromszorosára nőtt) akkor szitáljuk hozzá a sütőporral elkevert lisztet, majd fakanállal, óvatosan keverjük össze. Keverés közben adjuk hozzá a lecsepegtetett aszalt szilvát is.

Ezután a massza 2/3 részét kanalazzuk bele a tortaformába A maradék masszához keverjük hozzá a kakaót, és kanalazzuk rá a formában lévő tésztára. Ezután egy kanál nyelével keverjük kicsit össze, hogy márványos legyen.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten úgy süssük 25-30 percig úgy, mint a piskótát.(én légkeverésnél 160 fokon, 25 percig sütöttem)
Amikor megsült a tészta hagyjuk egy rövid ideig a nyitott ajtajú, meleg sütőben, majd vegyük ki a sütőből és rácsra helyezve hűtsük ki egészen.






Szilvakrém hozzávalói:

5 dkg aszalt szilva
2-3 ek porcukor
1 cs vaníliás cukor
őrölt fahéj
1-2 ek vörösbor
4 dl habtejszín (v. hulala)

Tetejére 12,5 dkg étcsokoládé gőzfürdő felett felolvasztva.


A vörösborba áztatott aszalt szilvát szedjük ki a borból, majd pépesítsük. Ezután keverjük össze a porcukorral, a vaníliás cukorral, ízlés szerint őrölt fahéjjal, és 1-2 evőkanál borral, hogy egy lekvár állagú masszát kapjunk.

A habtejszínt (v. hulalát) verjük kemény habbá, majd apránként, óvatosan keverjük össze a pépesített szilvával.

A kihűlt tésztát vágjuk kétfelé, majd az egyik lapot tegyük vissza a formába. Ezután kanalazzuk rá a szilvakrémet, majd egyenletesen simítsuk el. Végül tegyük rá a másik tortalapot és tenyérrel kicsit lapogassuk le. 
Ezután tegyük be pár órára a hűtőbe, hogy a krém kissé megdermedjen és az ízek összeérjenek.

A csokoládét gőzfürdő fölött olvasszuk fel. Ezután vegyük ki a hűtőből a tortát, majd csorgassuk a tetejére az olvasztott csokoládét.

Tálalás előtt éles késsel szeleteljük fel, majd úgy kínáljuk.

8 megjegyzés:

  1. Nagyon szép lett. egy habos kávé mellé simán jöhet :)

    VálaszTörlés
  2. Csodaszép lett, egyszer biztosan el fogom készíteni:)

    VálaszTörlés
  3. Una gran delicia de torta se ve irresistible un corte perfecto,abrazos.

    VálaszTörlés
  4. Én is kérnék szépen a kávémhoz, most kortyolgatom :-) Nagyon finom lehet!

    VálaszTörlés
  5. Micsoda íze lehet! El tudom képzelni... Nagyon guszta, igazi őszi torta! Ügyi vagy!

    VálaszTörlés
  6. Kedves Gizi!
    Most már be kell vallanom, hogy néhány éve a Te receptjeid alapján készítem a családi ünnepi tortákat, mindenki örömére...A receptjeid szuperek és nagyon szeretem a részletes leírásaidat, még kezdő háziasszonyként is jól követhetőek. Ez az aszalt szilvás torta az egyik kedvencem, most hétvégén készült harmadszor, s ilyen dicséreteket zsebelt be: "Rég ettem ilyen finom tortát." A 4 éves lányunk, aki szereti a tortát, de sokszor nem eszi meg, ezt egyből benyomta, majd közölte, "Anya ez nagyon finom volt, legközelebb is ilyen legyen." Köszönjük a receptet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Szilvi! Nagyon köszönöm a kedves szavaidat, és igen megtisztelő számomra, hogy a családi ünnepekre az én receptjeimből válogatsz. Az ilyen visszajelzések mindennél többet jelentenek számomra, és Veled együtt örülök a "bezsebelt dicséreteknek".
      További jó sütést-főzést, és sok-sok dicséretet kívánok Neked!

      Meghitt, Békés Karácsonyi Ünnepeket Kívánok Neked és Kedves Családodnak!

      Törlés