2012. december 19., szerda

Mogyorós-csokoládés piskóta rolád.



 A piskóta rolád az egyik leggyorsabban elkészíthető sütemény. Egy finom lekvárral megkenve, akár fél óra alatt elkészül és már fogyaszthatjuk is. Most a karácsonyi ünnepekre kicsit gazdagabb krémmel is megtölthetjük, és így igazi ünnepi süteménnyé varázsolhatjuk. A piskótát a jól bevált recept alapján készítettem el, majd egy régi ízt felidézve mogyorós-csokoládés krémmel töltöttem meg. A mogyoróbokor termését a sütőben kiszárítottam, és megpörköltem, majd a mascarponés-csokoládés krémhez keverve, valóban a régi mogyorós csokoládé ízét kaptam. Keverhetünk a krémbe mogyoró hiányában, boltban vásárolható sózatlan pörkölt földimogyorót, vagy éppen pörkölt diót is.






Tészta hozzávalói:


12,5 dkg liszt
12,5 dkg porcukor
4 db tojás
2 ek forró víz
1 tk vaníliaaroma


Egy keverőtálba tegyük bele a porcukrot és az egész tojásokat, majd robotgéppel keverjük ki jó habosra. (legalább háromszoros mennyiséget kapjunk)
Amikor már jó habos, adjuk hozzá a vaníliaaromát, és a két evőkanál forró vizet, majd keverjük még 1-2 percig.
Végül szitáljuk bele a lisztet, majd fakanállal óvatosan keverjük össze a masszát. 
SÜTŐPOR NEM KELL BELE!!!!

Egy gáztepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd öntsük rá a masszát, és egyenletesen simítsuk el. 

Előmelegített sütőbe, közepes hőmérsékleten süssük kb. 10-15 perc alatt szép világos színűre a piskótát. (én légkeverésnél 150 fokon, 10 percig sütöttem)

Egy sütőpapírt szórjunk meg porcukorral, majd a sütőből kivett tésztát rögtön fordítsuk rá. Ezután óvatosan húzzuk le róla a sütőpapírt, majd egy benedvesített konyharuhával takarjuk le a tésztát. (a konyharuhát jól ki kell csavarni, hogy éppen csak nyirkos legyen)
Letakarva hagyjuk teljesen kihűlni, majd tekerjük fel.



Krém hozzávalói:

10-15 dkg pörkölt mogyoró
25 dkg mascarpone
porcukor
2 cs vaníliás cukor
1 tábla csokoládé (60%-os)
2 dl Hulala (v. habtejszín)



A mogyorót daraboljuk fel apróra. (én saját termésű mogyorót pörköltem meg a sütőben és a botmixer aprítójával felaprítottam, de tehetünk a krémbe sózatlan pörkölt földimogyorót, vagy pörkölt diót is)

A mascarponét ízlés szerinti mennyiségű porcukorral és a vaníliás cukorral keverjük simára. Ezután keverjük hozzá az olvasztott, de teljesen kihűtött csokoládét, majd a felaprított mogyorót.

A Hulalát (v. habtejszínt) verjük fel habbá, majd apránként keverjük hozzá a mascarponés-csokoládés krémhez.

A piskótára kenjük rá egyenletesen a krém több mint felét, majd óvatosan tekerjük fel. Ezután a maradék krémet kenjük rá a roládra, majd szórjuk meg apró darabos mogyoróval. 

Tálalás előtt tegyük be egy kicsit a hűtőbe, hogy a krém megdermedjen és szépen feltudjuk szeletelni.

3 megjegyzés:

  1. Mogyoró meg csokoládé!Mascarpone krém!Óóóóó!Elalélok...

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép és nagyon jó a töltelék is:) A piskótatekercs nálunk is amolyan Joly Joker, egyszerű, gyors és a töltelék lehet bármi:)

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm mindenkinek a hozzászólást!!!

    VálaszTörlés