2012. szeptember 29., szombat

Hétvégi receptajánló!!! Fügés-sajtos hússzeletek krumplipürével..



Megint elérkezett a hétvége, és én megint egy egyszerűen elkészíthető fogást hoztam. Néhány évvel ezelőtt készítettem először fügés hússzeletet, és akkor olyan nagy sikere volt, hogy azóta is rendszeresen a tányérunkra kerül. Attól függően hogy milyen fügét sikerül beszereznem, készült már a fáról frissen leszedett fügével, de az aszalt füge is alkalmas ehhez a recepthez. Sőt, az előzőleg borban beáztatott aszalt fügével még ízletesebb is lesz ez a fogás. A hússzeleteket ízlés szerint választhatjuk meg, mert  sertéshúsból, vagy éppen pulyka és csirkemellből is egyaránt elkészíthető. Én most sertéskaraj szeletek közé pakoltam az előzőleg fehérborban áztatott fügét, és a sütés vége felé alaposan megszórtam reszelt sajttal. Végül krumplipürével tálaltam, de ízlés szerint rizst is kínálhatunk mellé.






Hozzávalók:

8 szelet sertéskaraj
1 cs aszalt füge
3 dl fehérbor
10 dkg sajt
őrölt fehérbors
szerecsendió
majoranna
kakukkfű
Ráma margarin


 Az aszalt fügét szeleteljük fel, majd öntsük rá a bort és hagyjuk 1-2 órán át állni, hogy jól magába szívja. Ezután tegyük bele egy szűrőbe, és hagyjuk hogy jól lecsepegjen.

A hússzeleteket klopfoljuk ki, majd ízlés szerint sózzuk, és szórjuk meg őrölt borssal. Ezután egy teflon serpenyőbe, 1-2 ek olajon süssük elő mindkét oldalát.

Egy tepsit alaposan kenjünk ki margarinnal, majd helyezzünk rá 4 szelet húst. Ezután ízlés szerint szórjuk meg szerecsendióval, majorannával, és kakukkfűvel. 
Ezután a fűszerezett hússzeletek tetejére tegyük rá a fügét. Végül fedjük be a maradék hússzeletekkel, és a tetejét szintén fűszerezzük meg.(azért óvatosan bánjunk a fűszerekkel, nehogy elnyomják a füge ízét)
A maradék bort, öntsük a hússzeletek alá, majd a tepsit fedjük le alufóliával.

Melegítsük elő a sütőt, majd helyezzük be a tepsit, és közepes hőmérsékleten pároljuk puhára a húst. (én légkeverésnél 150 fokon, 45 percig pároltam)

Amikor a hús készre párolódott, vegyük le az alufóliát, majd ízlés szerint szórjuk meg a hússzeleteket reszelt sajttal. Ezután tegyük vissza a sütőbe, és süssük szép pirosra.

Tálaláskor ízlés szerint kínálhatunk mellé krumplipürét, vagy éppen párolt rizst.


9 megjegyzés:

  1. Ez nagyon jól hangzik! Ez kedvemre lenne!

    VálaszTörlés
  2. Tyű, pont múlt héten hozott munkatársam megint vagy fél kg fügét :) Legközelebb már kész terveim lesznek a felhasználásukra, a recepted hatására :))

    VálaszTörlés
  3. Nagyon gusztusos, szívesen ebédelnék nálad!:)

    VálaszTörlés
  4. Biztos finom! Én ritkán jutok fügéhez, az idén a piacon se igen volt.Az aszalt fügét meg nem szeretem.A fügefánk meg kifagyott. Á, nem is sorolom tovább a bánatomat...Megnézem mégegyszer a fotóidat, és most ennyi.

    VálaszTörlés
  5. Azonnal elmentettem ezt a receptet, csupa finom hozzávaló. :P

    VálaszTörlés
  6. Tetszik, nagyon ! Most vettem ki csirkemell szeleteket. Igaz fügém nincs itthon, de lecserélem aszaltszilvára.
    Köszönöm a jó kis ötletet.

    VálaszTörlés
  7. Hát ez a finom fügés sertéskaraj nagyon szenzációs, és különleges...imádom a füge hozzá adását. Kitünő!!!

    VálaszTörlés
  8. Na ezt is kipróbálom. Múlt vasárnap sütöttem először húst aszalt gyümölcssel és fantasztikus lett, úgyhogy a következő ez lesz. Köszi a tippet!
    http://kamifoz.blogspot.ch/2016/02/kecskesajttaldatolyaval-toltott-karaj.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én sokszor párosítom a húst gyümölccsel, nagyon szeretjük. Ez is nagyon finom, már többször is megcsináltam. Szerintem nálad is sikere lesz. :) Köszönöm, hogy belinkelted a receptedet, megyek és megnézem.

      Törlés