2012. szeptember 23., vasárnap

Citromos panna cotta szederrel és mézes-mandulás madeleine-nel.



 A hétvégi ebéd megkoronázásaként készítettem ezt a panna cottát. A receptet pedig honnan, máshonnan leshettem volna el, mint a GoodFood magazin szeptemberi számából. Lehet már kicsit unjátok a sok GoodFood-os receptet, de a magazin lapozgatása közben, mindig megakad a szemem egy-egy finomságon. (meg aztán úgy gondolom, hogy esetleg vannak olyanok, akik nem tudnak hozzájutni a magazinhoz, viszont szívesen elkészítenének, néhány új ételt) Már az első pillanatban megakadt a szemem Gordon Ramsay citromos panna cotta receptjéhez csatolt képen. Csodálatos volt a tálalás, és rögtön tudtam, hogy ezt nekem is el kell készítenem. A panna cotta különben is az egyik kedvenc desszertünk, a szeder sem áll távol tőlünk, a langyosan illatozó madeleine-nek meg ki tudna ellenállni, mert én nem, az biztos. Így aztán hozzáláttam az elkészítéséhez, és ameddig a panna cotta a hűtőszekrényben csücsült, addig a frissen kisült madeleine illata betöltötte a lakást. A recept leírása kicsit hosszadalmasnak tűnik, de ez csak a látszat, bátran merjen hozzáfogni mindenki.






Panna cotta hozzávalói:

4 dl tejszín
2 dl tej
15 dkg cukor
1 tk vaníliaaroma
1 citrom leve és héja
20 g porzselatin

Öntsük egy serpenyőbe a tejszínt, a tejet, és adjuk hozzá a cukrot, vaníliaaromát, és a reszelt citromhéjat. Szép lassan melegítsük forráspontig, majd adjuk hozzá a citrom levét.(ne ijedjünk meg, ha a citromlé kicsit összekapja)
Ezután kézi habverővel kevergetve, főzzük pár percig, még teljesen sima lesz az állaga, és egy kicsit besűrűsödik.

Pár perc után zárjuk el a gázt, majd szintén állandó keverés mellett, szórjuk bele a porzselatint. Ezután addig keverjük, még a zselatin teljesen feloldódik.
Végül szűrjük át egy szűrőn, hogy teljesen sima állagú legyen.

Az elkészült panna cottát töltsük a formákba, majd hagyjuk kihűlni. Amikor már teljesen kihűlt, tegyük be a hűtőbe, hogy teljesen megdermedjen.



Madeleine hozzávalói:

 1 ek. méz
4 dkg őrölt mandula
3 db tojás
8 dkg porcukor
1 cs vaníliás cukor
8 dkg liszt
7,5 dkg olvasztott vaj


Tegyük bele a keverőtálba a tojásokat, majd adjuk hozzá a porcukrot, a vaníliás cukrot, a mézet, majd robotgéppel keverjük habosra.(én 10 percig kevertem, hogy jó habos legyen)

Ezután állandó keverés mellett adjuk hozzá az őrölt mandulát, majd a lisztet, és keverjük sima masszává.

A vajat olvasszuk fel, majd hagyjuk visszahűlni. Ezután kézi habverővel, keverjük hozzá a masszához.

A madeleine formákat alaposan vajazzuk ki, majd szórjuk meg liszttel. Ezután kanalazzuk bele a masszát a formákba úgy, hogy kb. 3/4-ig legyenek. (én a formákat tepsire helyeztem, és úgy kanalaztam bele a masszát)

Melegítsük elő a sütőt, majd helyezzük be a formákkal megpakolt tepsit. Süssük közepes hőfokon  10-12 percig. (én légkeverésnél 160 fokon, 10 percig sütöttem)

A sütőből kivéve, egy rácsra fordítsuk ki a megsült madeleine-ket, majd hagyjuk langyosra hűlni.



Szederhez:

20 dkg fekete szeder
1-2 dl szeder v. ribizli likőr


A szedret tegyük egy tálba, majd öntsük rá a likőrt. Ezután hagyjuk 1-2 órán át állni, hogy a likőr ízét kissé magába szívja tálalás előtt.


Tálalás előtt a hűtőből kivett panna cottával megtöltött formákat mártsuk bele pár pillanatra, forró vízbe, majd egy hitelen mozdulattal fordítsuk rá a tányérra.

Ezután helyezzük a panna cotta köré a likőrben áztatott szederszemeket, locsoljuk meg egy kevés likőrrel, majd kínáljunk mellé néhány, langyosra hűlt madeleine-t.


12 megjegyzés:

  1. 2:1-ben finomság! A terítőd nagyon szép! Szeretem a régi csipkéket... :o)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Finomnak bizony nagyon finom volt, a madeleine-k langyosan egyszerűen nem tudtam ellenállni.:))
      Én is nagyon szeretem a régi terítőket, mostanában pedig megpróbálok egy-egy szebb darabra szert tenni.

      Törlés
  2. Én nem unom...:) Őt is kinéztem magamnak csak a madeleine formám még hiányzik...:(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lilla ennek örülök, hogy még nem unod.:))
      Sajnos nekem a régi fajta sütőformáim vannak, így egyesével kell piszmogni velük. Amennyibe rászánod magad a vásárlásra, mindenképpen szilikonformát vegyél. Az sokkal praktikusabb, egyszerűbb vele a sütés.

      Törlés
  3. Nagyon jól hangzik:) Csodás:)

    VálaszTörlés
  4. Citrom, szeder, ezek nekem jöhetnek bármikor, nagyon jól néz ki:)Bár a Panna cottát eddig csak egyszer készítettem el, de nem igazán volt nagy durranás számomra, így nem próbálkoztam vele, de lehet, hogy csak a receptem nem volt jó:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erzsike nyugodtan próbáld ki, a panna cotta enyhés citromos íze nekünk nagyon bejött. Szeder nélkül is eltudom képzelni, de azzal is nagyon finom volt.

      Törlés
  5. Gizike, valami csodás a tálalásod a gyönyörü Panna Cotta, és a finom Madeleine sütivel...de a szeder is nagyon ki emeli az elegáns desszertet. A csipke teritőd valami gyönyörüséges! Puszillak, és leveledre holnap válaszolok-

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elisabeth nagyon köszönöm!!! Egyszerű, és mégis nagyon finom desszert volt ebéd után. A madeleine-nek nem tudtam ellenállni, most egy ideig biztosan nem sütök.:))A terítőt egy fogadott nagymamámtól kaptam ajándékba, és amikor előveszem mindig rá gondolok. Sajnos már egy éve nincs velünk, nagyon szerettem.:(

      Törlés
  6. Huh, de jól néz ki+ szívesen megkóstolnám ezt a panna cottát :)

    VálaszTörlés
  7. Hű, már a neve elolvasása után is nagyokat nyeltem... :P

    VálaszTörlés