2012. augusztus 22., szerda

Csokoládé-kosárkák fehércsokis-mascarponekrémmel, és karamellizált őszibarackkal.



Csodaszép, illatos, és nagyon finom őszibarackok termettek idén is a kertünkben. Egyik kedvenc gyümölcsöm, és minden tavasszal izgulok, nehogy éppen virágzáskor köszöntsön be a fagy, mert sajnos akkor  elbúcsúzhatunk a terméstől. Idén szerencsére nem érte kár a virágokat, és igaz kevesebb a termés mint tavaly, viszont így a barackok szép nagyra megtudtak nőni. Bevallom, kilószám esszük, mert egyszerűen nem tudunk betelni vele. Persze azért készült már belőle leves, és sütemény is. Őszibarackos receptek itt megtalálhatóak. Ezekben a napokban megint rekkenő meleg van, így ma semmiképpen nem szerettem volna bekapcsolni a sütőt, tehát valami sütés nélküli desszertet agyaltam ki. Mostanában több helyen is láttam, hogy lufik segítségével, csokoládé kapszlikat készítenek a lányok. Mivel nekem nem volt itthon lufim, így arra gondoltam, hogy a szilikonos muffin formákban készítem el a csokoládé kosárkákat. Végül is nagyon jó ötletnek bizonyult, mert az olvasztott csokoládé szépen felvette a muffin formát, és egy mozdulattal ki is tudtam fordítani belőle. A krémből pedig nem hiányozhatott a mascarpone, na meg persze a fehér csokoládé sem. Mivel az őszibarack pedig adott volt, így hogy tetézzem az élvezeteket, a krém tetejét megpakoltam karamellizált őszibarackkal. A végeredmény pedig........ hát ezt igazán le sem tudom írni, mert annyira, de annyira finom volt, hogy ezt mindenkinek, saját magának kell megkóstolnia.







Hozzávalók 8 db szilikonos muffin formához:


1 tábla 60%-os csokoládé
25 dkg mascarpone
10 dkg fehér csokoládé
1 cs vaníliás cukor
porcukor
reszelt citromhéj
2 dl Hulala (v. habtejszín)


A csokoládét gőzfürdő fölött, kevergetve olvasszuk fel.

A szilikonos muffin formákat ecsettel kenjük ki egy réteg csokoládéval, majd pár percre helyezzük be a hűtőszekrénybe, hogy a csokoládé teljesen megdermedjen.

Ezután vegyük ki a hűtőből, majd kenjünk rá még egy réteg csokoládét, és ismét tegyük be a hűtőbe, hogy megdermedjen. 
Végül harmadszor is kenjük meg egy réteg csokoládéval, majd ismét a tegyük be a hűtőbe pár percre.

Amikor a csokoládé már szépen megdermedt, vegyük ki a hűtőből, majd óvatosan kicsit lazítsuk körbe a forma tetején a csokoládét, végül pedig egy óvatos mozdulattal fordítsuk ki a formából. 
Ezután a csokoládé kosárkákat felhasználásig tegyük vissza a formába, majd a hűtőszekrénybe.

A fehér csokoládét szintén gőzfürdő fölött olvasszuk fel, majd hagyjuk visszahűlni.

A mascarponét keverjük simára az ízlés szerinti mennyiségű porcukorral, a vaníliás cukorral, és a reszelt citromhéjjal, majd keverjük hozzá a kihűlt, de még folyós, olvasztott csokoládét.

A Hulalát (v. habtejszínt) verjük kemény habbá, majd apránként, óvatosan keverjük hozzá a mascarponés-csokoládés krémhez.


Karamellizált őszibarack:

3-4 db őszibarack
2-3 ek kristálycukor
1 cs vaníliás cukor
őrölt fahéj
1 dl fehér bor


Az őszibarackokat hámozzuk meg, majd ízlés szerint daraboljuk fel, és csepegtessük meg citromlével.

Egy serpenyőbe tegyük bele a cukrot, majd karamellizáljuk világos barnára. Ezután vegyük le a tűzről, majd adjuk hozzá a feldarabolt barackot, szórjuk meg a vaníliás cukorral, és őrölt fahéjjal, majd óvatosan keverjük össze. Tegyük vissza a tűzre, és öntsük hozzá a bort, szintén keverjük össze, majd pár perc alatt karamellizáljuk meg az őszibarackot. (Ezalatt az idő alatt a leve szépen besűrűsödik)
Az elkészült barackdarabokat szedjük ki egy tányérra, majd teljesen hűtsük ki.


Közvetlenül tálalás előtt töltsük meg a csokoládé kosárkákat a mascarponés-csokoládés-habos krémmel, majd a tetejére kanalazzuk rá a karamellizált őszibarackot.


20 megjegyzés:

  1. Az egy dolog,hogy terem az őszibarack,nagy ügy,máshol is terem.De,hogy Te miket vagy képes előhozni belőle,na,ez a profizmus! Pusz:Zsóka

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Zsóka!
      Nagyon köszönöm, igazán jólesik, de hol van ez a profizmustól!!!Viszont isteni finom volt, egyszerűen nem tudtunk neki ellenállni.:)

      Törlés
  2. Nagyon ötletes:) és még a kosárka is megehető!csoki, barack mascarpone- kell ennél több kényeztetés? Egy próbát mindenképp megér:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Judit köszönöm! Kényeztettük is magunkat rendesen, gyorsan elfogyott. Nálam ezután rendszeres vendég lesz, mert más gyümölccsel is eltudom képzelni.:)

      Törlés
  3. Nagyon rafinált kis desszert, mennyei lehet az íze az egésznek, nagyon tetszik:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erzsike nagyon köszönöm!! Biztosan nálad is nagy sikere lenne a gyerekek körében.:)

      Törlés
  4. De rég szeretnék ilyesmit készíteni:) Sok helyen láttam, hogy így készítik a kosárkákat, nagyon mutatós, és isteni finom lehet:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kati köszönöm!! Nagyon egyszerű, és a szilikon formának köszönhetően, egyszerű elkészíteni. Persze lehet a papírformából is könnyen kijön, de azt nem próbáltam.

      Törlés
  5. De cuki kosárkák! Egy harapás és kész! Nagyon mutatós desszert!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kriszti köszönöm!! Nagyon finom, csakis ajánlani tudom, biztosan nálad is nagy sikere lenne.:)

      Törlés
  6. Gizike, ez a mennyei desszert, a mascorpone, feher csokolade csoki kosarka...es meg a karamellizart oszi barack?...hat ennel finomabb desszertet nem tudnek el kepzelni most jelenleg, mer csorog a nyalam utana!

    Nagyon szepen alitottad ossze es igazan mutatos!
    Puszillak,

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elisabeth nagyon köszönöm!! Annyira, de annyira finom, hogy szerintem egy próbát mindenképpen megér. Az unokád biztosan szívesen, és élvezettel segítene elkészíteni a kosárkákat.Puszillak

      Törlés
  7. Gizikém!Nagyon mutatós,és finom deszert.Hogy csinálod,hogy ennyi hozzászólásod van,mert nekem soha nem ír senki semmit sem.Igaz nincsenek olyan kedves ismerőseim.Még a rokonok sem érnek rá,nem még mások.Ez is szerencse embere!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Zsuzsa, köszönöm!!! A kérdésedre sajnos nem tudom a választ, de nagyon örülök hogy ilyen sokan írnak hozzászólást.

      Törlés
  8. Nagyon tetszik ez a kis csokikosárka mascarponeval, és barackkal:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Zsóka, köszönöm!! Saját ötlet alapján készült, és nagyon finom. Őszibarack helyet pedig bármilyen gyümölcsöt karamellizálhatsz hozzá.

      Törlés