2012. augusztus 6., hétfő

Áfonyás-sajttortás kehely.



 A meteorológusok szerint ma van az idei nyár legmelegebb napja. Misem bizonyítja ezt jobban, minthogy a kinti hőmérő éppen 38 fokot mutat. Kedvenc évszakom a nyár, imádom a meleget, de ez már nekem is soook. Ilyen melegben legjobb a vízparton, egy árnyat adó fa alatt üldögélni, és egy hideg fagylaltot, vagy annak híján, egy jól behűtött pohárkrémet elkanalazgatni. Nekem szerencsém van, mivel a Duna partján élek, így az ilyen meleg délutánokat általában a vízparton töltöm. Fagylalt helyett pedig egy pohárkrémet készítettem, és azt fogom kanalazgatni az árnyékos fa alatt. Persze vízpart, és árnyas fa nélkül is elkészíthető, és elkanalazgatható ez a finom desszert. A pohárkrém alapja most is Győri Édes keksz, annyi különbséggel, hogy csak simán belemorzsoltam a poharakba, majd rákanalaztam a habos-mascarpone krémet, és a végén megkoronáztam a mártásos áfonyával. Jól behűtve, pedig igazi finomság ez a pohárkrém ebben a nagy melegben.








Hozzávalók 4 személyre:


15-20 dkg áfonya
3 ek kristálycukor
1 cs vaníliás cukor

Tegyük az áfonyát, a kristálycukrot, és a vaníliás cukrot egy tányérba, majd tegyük be a mikroba, és a legmagasabb fokozaton  2-3 percig melegítsük fel. Ezután vegyük ki és óvatosan keverjük össze, majd hagyjuk teljesen kihűlni. (én közben kétszer átkevertem)


 15 dkg Győri Édes keksz
25 dkg mascarpone
2 dl Hulala (v. habtejszín)
1 cs vaníliás cukor
porcukor
1/2 citrom leve
reszelt citromhéj


Morzsoljuk össze a kekszet, majd osszuk el egyenlően a poharakba. 

A mascarponét kiverjük simára az ízlés szerinti mennyiségű porcukorral, a vaníliás cukorral, a reszelt citromhéjjal, és a citromlével.

A Hulalát (v. habtejszínt) verjük kemény habbá, majd apránként kézi habverővel, keverjük hozzá a mascarpone krémhez.

A poharakban lévő keksz tetejére kanalazzuk rá a mascarponés-habos krémet, majd kanalazzuk rá a mártásos áfonyát. 
Ezután tegyük be a hűtőbe, hogy kellően lehűljön, és az ízek jól összeérjenek.

A pohárkrémet közvetlenül tálalás előtt vegyük ki a hűtőből, és jóízűen fogyasszuk el. (rövidebb útra, hűtőtáskában nyugodtan magunkkal vihetjük)


18 megjegyzés:

  1. Én hétvégén túróval csináltam meg és hatalmas siker volt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lilla túróval is fincsi lehet, na legközelebb azzal is kipróbálom. Nekünk is nagyon bejött.:)

      Törlés
  2. Imádom a mascarponés desszerteket,olyan lágy és könnyű,krémek.Főleg gyümölccsel kombinálva.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Judit nálunk is rengeteg mascarponé elfogy, akár édesen, akár sósan, minden formában imádjuk. A férjem szokta mondani, hogy nekem szerződést kéne kötnöm a tejgyárral, mascarpone ügyben.:))

      Törlés
  3. Egy ilyen pohárral én is elkanalazgatnék most! A Duna innen messze, de itt van nekem 50 méterre a Kőrös-part! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony a Kőrös-parton is jóleshet egy pohárkával. Csodás lehet olyan közel lakni a vízparthoz.:)

      Törlés
  4. Gizi, ez csodaszép, az áfonya számomra megunhatatlan, mindig, minden mennyiségben jöhet:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erzsike, a saját szedésű áfonyáddal lehet csak igazán finom ez a pohárkrém. Sajnos nekem még a közelemben sincs áfonya, a boltban meg nagyon drága.

      Törlés
  5. Nekem is jöhet, én a nagy sajttortát csináltam hasonlóan, ízre mennyei volt, de így kis pohárkában is nagyon guszta, sőt még gusztább!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A sajttortát én is kinéztem magamnak, és a hétvégén készülök megsütni. Ez a pohárkrém egyszerűbb, és a nagy melegbe bizony nagyon jólesett.:)

      Törlés
  6. Mit nem adnék egy pohárért! Egész nap nyalánkságra vágytam, erre most nálad, látok ilyen csodás krémdesszertet... Kínzás!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kriszti, ez a pohárkrém biztosan nálad is nagy sikernek örvendene. A Lidl-ben kapható mascarponét veszem az ilyen krémekhez, mert az is nagyon finom, és megfizethetőbb az ára mint a Szarvasinak.

      Törlés
  7. Csatlakozom Krisztihez!:-)Az előbb Lillánál jártam.Az áfonya nálunk is nagy kedvenc.Nekem most szedrem van, azzal is biztosan jó lenne.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nelli biztosan szederrel is nagyon finom, sőt az talán még kissé savanykásabb, és jobban illik az édes krémhez. Lilla túróval készítette el, remek ötlet, hamarosan én is kipróbálom.

      Törlés
  8. Gizike, hogy te micsoda fantasztikus kreációkat készitesz a mascarpone kremmel, az szinte szédületes. Igazat adok, vagyis csatlakozok Erzsike kommentéhez...az áfonyát soha meg nem tudném unni, mindig jöhet bármiféle képpen, csorog a nyálam ezután a finomságért!

    Választ hagytam neked a blogomon, amit nem mindig teszem, minden kommentre ritkán válaszolok a saját blogomon.
    Ezt is fel teszem a Pinterestre, pont most!
    Puszillak

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elisabeth nagyon köszönöm a dicsérő szavaidat. Nagy kedvencem a mascarpone, annyira finom, selymes krémet lehet belőle készíteni. Az áfonyát én is nagyon szeretem, és végre idén a zöldségesnél szinte mindig megvásárolható, csak éppen nagyon drága.

      Elolvastam a válaszodat a blogodba, és köszönöm!!!
      Azt pedig nagyon megköszönöm, ha ezt a receptet is felteszed a Pinterest oldaladra. Puszillak

      Törlés
  9. Válaszok
    1. :))) bizony az!!! Biztosan nálad is ízlene a családnak.

      Törlés